A Haladás legifjabb focistája, Leandro két éve játszik Magyarországon. Jó beszél magyarul, imádja Szombathelyt és a bulikat. Brazíliában maradt szüleire azonban még mindig hallgat.
Leandro ideérkezése előtt nem sokat tudott hazánkról, a magyar futballt számára Puskás Ferenc neve jelentette, Magyarország pedig egyfajta ugródeszkaként lebegett a szeme előtt.
"Amikor meghallom a Hajrá Hali! kiáltást, valami elindul a véremben"
- Milyen jó és milyen rossz élmények értek az itt töltött idő alatt?
- Az egyetlen rossz a nyelvtanulás volt. Sok kitartás kellett hozzá. Vettem egy szótárt, órák hosszat tanultam, az öltözőben pedig egyfolytában a többieket kérdezgettem: Ez mi? Ma már brazil csapattársaimnak is gyakran tolmácsolok.
Budapesten - egy évet voltam az MTK-nál - kezdtem, kicsit nehezebb volt beilleszkedni és játszani,
de itt Szombathelyen a csapattársak, az edző, az elnök mind nagyon sokat segítettek. Dél-Brazíliában egy hasonló kisvárosban éltem, ez is közrejátszhat abban, hogy jobban szeretek itt lenni, mint a fővárosban.
- A szurkolók mennyiben járultak hozzá, hogy jól érezd magadat itt?
- A Haladásnál sok a brazil focista, és az itt lakóknak nehéz volt elfogadni, hogy brazilok játszanak magyar játékosok helyén. Azért mondom mindezt múlt időben, mert mára elsimultak ezek az ellentétek. Érzem, hogy a szurkolók szeretnek. Amikor meghallom tőlük a Hajrá Hali! kiáltást, valami elindul a véremben.
Brazíliában a technika, itt a fizikum
- A futball ugyanaz, mint otthon?
- Egyáltalán nem ugyanaz. Itt erős játékosokat nevelnek, a fizikumra összpontosítanak, sokat kell futni, konditerembe járni.
Brazíliában a technikai dolgokra mennek rá. Otthon a cselezés, Magyarországon a gyors játék van a középpontban. Így hát fizikailag még sokat kell fejlődnöm ahhoz, hogy teljes értékű játékos legyek.
Szerintem a legjobb eredményt a két stílus összehangolásával lehetne elérni. Kedvenc csapattársam Somfalvi Csaba, talán épp azért, mert az ő játéka hasonlít a Brazíliában megszokotthoz. A másik magyarországi kedvencem Illés Béla, a brazilok közül pedig Ronaldo, Rivaldo és Romario a példaképem.
A szülei figyelik a haladás honlapját
- Mikor láttad utoljára a családodat?
- Egy éve már. Nagyon várom a decembert, akkor láthatom újra a szüleimet és a két húgomat. Ők és az otthoni barátaim hiányoznak a legjobban. Még csak tizenöt éves voltam, amikor először eljöttem otthonról. Akkor Sao Pauloba mentem játszani. A tizenhétmillió lakosú várost nehéz volt megszokni. Nálunk mindenki ismerte egymást, és nem kell állandóan arra figyelni, hogy nem lopták-e még el a táskámat....
Most is gyakran érzek honvágyat, de itt legalább jól érzem magamat. De ha valami gondom van, még mindig az az első, hogy felemelem a telefont és tárcsázom az otthoni számot. Egy héten háromszor is beszélek a szüleimmel, a testvéreimmel. Főzni is telefonnal a kezemben tanultam meg. A vonal egyik végén anyukám állt, a másikon én kezemben a fakanállal.
A kapcsolattartásban az Internet adta lehetőségeket is kihasználom. Jó érzés a világhálón keresztül otthoni újságot olvasni, és a barátaim, a családom is könnyen megtalálja a Haladás honlapját, figyelik az eredményeinket. A szombathelyi újságokból rendszeresen kivágom a csapatról megjelent írásokat és postázom haza. Egy szót sem értenek a cikkekből, mégis örömmel gyűjtik őket.
Majdnem magyar lett
- Jól tudom, hogy fontolgattad a magyarországi letelepedést?
- Megfordult a fejemben. Kérni akartam a magyar állampolgárságot, de beszélgettem erről apukámmal és igazat kellett neki adnom abban, hogy még nagyon fiatal vagyok az ilyen döntéshez. Sokfelé sodorhat még az élet.
- A tanulással milyen a viszonyod?
- Fontosnak tartom. A középiskolát még Brazíliában végeztem el. San Pauloban is jártam iskolába, esténként az edzések után. Sajnos nálunk sokan vannak azok a fiúk, akiket tizenhárom évesen már csak a foci érdekel. A gimnáziumot el sem kezdik, mind azt hiszik, hogy a sportolással sok pénzt fognak keresni. Előbb-utóbb kiderül, hogy nem lehet mindenki profi játékos, és elvesznek. Én mindig jó tanuló voltam, de egy ideje a foci a legfontosabb számomra. Megfordult már a fejemben, hogy itt, a szombathelyi főiskolán is próbálkozom. A gond csak az, hogy nem tudom, hol leszek egy év múlva...
"Szép vagy, Adj egy csókot!"
- Szabadidődet mivel töltöd?
- Általában brazil csapattársaimmal szervezünk közös programot. Mi öten együtt lakunk egy családi házban. Sok időt töltünk a kedvenc kávézónkban, diszkóba és biliárdozni járunk. A magyar csapattársainkkal is jól ismerjük már egymást, szívesen járunk össze. Csak akkor nincs buli, ha veszít a csapat.
A magyar nők gyönyörűek, így szabadidőnkben legszívesebben velük ismerkedünk. A brazil lányoknak inkább a testük szép, a magyar lányoknak az arcuk, a tekintetük megkapó. Be kell vallanom, sok előnyöm származik abból, hogy külföldi vagyok, ráadásul focista. Ennek megfelelően a fiúk már kevésbé szívlelnek. Ismerem ezt a szituációt, egy időben a mi kis városunkban is megjelent tíz amerikai srác, akik mellett mi, helybéli fiúk nem rúghattunk labdába.
A társaim még nem beszélnek magyarul, de a kulcsmondatokra - mint Szép vagy, Adj egy csókot! - már megtanítottam őket. A lányok sokszor azt hiszik, nem értem miről beszélgetnek mellettem magyarul, így aztán nagy meglepetést tudok okozni, amikor visszakérdezek valamire. A barátnőmet egy diszkóban ismertem meg három hónapja. Vele nem csak együtt múlatjuk az időt, hanem mindig, mindenben számíthatok rá.
Szombathelyen más a karnevál
- Mások az emberek itt, mint Brazíliában?
- Igen. A legnagyobb különbség, hogy nálunk optimistábban szemlélik az életet. Brazíliában sok a szegény ember, mégis boldogabbak, mint a magyarok. Itt a legtöbb ember lehajtott
fejjel jár, és ez számomra furcsa.
A más mentalitásra jó példa a Savaria Karnevál. Amikor meghallottuk, hogy karnevál lesz Szombathelyen nagyon megörültünk. Igencsak elcsodálkoztunk, amikor kiderült, hogy a karnevál itt és odahaza egész mást jelent. Itt mindenki csak állt és nézett. Brazíliában az emberek ilyenkor bolondoznak, táncolnak, mindenki mozog a szamba ritmusára. Nem három napig, hanem egy hétig tart az ünneplés minden városban.
Senki nem dolgozik és az iskolákat is bezárják. A karnevál egy hét folyamatos bulizás és boldogság.
- Tudsz már valami biztosat a jövőről? Milyen terveid vannak?
- Nem tudom még, hogy hol folytatom. Szeretek külföldön lenni, világot látni, itt Magyarországon csak Szombathelyhez ragaszkodok. Szívesen játszanék Németországban, vagy Spanyolországban, ahol a brazil stílushoz hasonlóan technikás a foci. Persze a legnagyobb célom, hogy visszatérjek Brazíliába egy elismert hazai csapat játékosaként.
bozzai
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
