Kispest-Haladás 6:1

Nem sokáig várt a Kispest a gólszerzéssel: egy jobb oldali szöglet után Takács Tamás kiejtette a már megszerzett labdát, és Balint 2 méterrol a léc alá bombázott...

Érdekesebb momentumok:
3. p.: Nem sokáig várt a Kispest a gólszerzéssel: egy jobb oldali szöglet után Takács Tamás kiejtette a már megszerzett labdát, és Balint 2 méterről a léc alá bombázott! 1-0.

10. p.: Sokáig semmi, aztán egy, Filipovic akasztásáért járó szabadrúgást végezhetett el a Haladás. A kaputól 23 méterre leállított labda mögé Leandro állt, lövését követően azonban Udvarácz gond nélkül öklözte a mezőnybe a labdát.

14. p.: Villámgyors kispesti kontra: Sasu vezette fel a saját félpályájáról a labdát, Faragóhoz passzolt, aki "spiccel" Aranyos felé tolta azt, a volt vasasos lőtt volna, ám egy vendégvédő még időben közbelépett.

15. p.: A Kispest-Haladás meccsek "klasszikus" jelenete következett: egy ezúttal visszaadott labda. Mint ismeretes, a tavalyi alapszakasz utolsó meccsén a kispestiek a Hali állítása szerint nem adtak vissza egy általuk szándékosan taccsra rúgott labdát, ebből aztán gólt szereztek a piros-feketék, és kiesett a Haladás. Most Szabó Zsolt játékvezetői labdával folytatta ugyan a mérkőzést, Piroska azonban ezúttal messzire előre rúgva adta vissza a labdát a szombathelyieknek.

20. p.: Már-már úgy tűnt, hogy semmi nem lesz a szombathelyiek újabb akciójából: Kőrösi labdája túl hosszúnak tűnt. A hazai védők már kifelé mozdultak, Takács Béla azonban még az alapvonal előtt befutotta a labdát, középre adott, Preisinger a rövid sarok felé csúsztatott, ám az oldalhálóban akadt el perdítése.

22. p.: Leandro kapott sárga lapot a labda elrúgásáért.

25. p.: Újabb sárga, ezúttal Juhász kapta reklamálásért.

27. p.: Korai csere a Haladásban: Nagy Gábor helyét a brazil Japa vette át.

31. p.: Lőrinc és Babos között hámozta át magát Halmosi, középre passzolt Preisinger elé, ő visszatolta a labdát Halmosihoz, a középpályás 10 méterről lőtt, és a jobb alsó sarok elől Udvarácz lábbal szögletre mentett.

37. p.: Balint a kezdőkörből indította Piroskát, aki 32 méterről gyatra lövéssel kísérletezett, csúnyán fölé.

42. p.: Az előremerészkedő Juhásztól Balint lopta el a labdát, a baloldalon induló Sasuhoz játszott, a román csatár beadását aztán a lendületből érkező Balint 14 méterről perdítette a kapu mellé.

46. p.: A szünetben egyik csapat sem cserélt.

48. p.: Udvarácz kirúgását követően a Haladás térfelének középén Tóth Péter elvétette labdát, amelyre Faragó a jobbösszekötő helyén rásprintelt, de addig totojázott, míg Juhász szögletre tisztázott előle.

51. p.: Filipovic és Sasu szólalkoztak össze a kezdőkörben, Szabó Zsolt magához rendelte, és lenyugtatta őket.

56. p.: A középhátvéd Lőrinc merészkedett előre a jobb oldalon, visszagurított Faragónak, akitől Piroska-Aranyos volt a labda útja, a balbekk kissé kisodródva, 14 méterről keresztbe ellőtt a kapu előtt.

57. p.: Csere a hazaiaknál: Faragó helyét Herczegfalvi vette át.

59. p.: Halmosi kapott sárgát, amiért túlságosan vehemensen reklamált.

60. p.: Sasu a baloldali szögletzászló közeléből ívelt középre, ott Pintér ballal 12 méterről Takács kezei között a léc alá bombázott. 2-0.

63. p.: Aranyos-Piroska-Aranyos háromszögelés a baloldalon, melynek végén a visszakapott labdát Aranyos megtolta, és az alapvonaltól 5 méterre keresztbe ellőtt a kapu előtt.

65. p.: Nagy László vette át Leandro helyét.

65. p.: Gólmámorban úszott a hazai közönség, igaz, csak néhány másodpercig: addigra észrevették, hogy Piroska lövése csak az oldalhálóban kötött ki.

67. p.: Sasu indult meg középen, és ugyan jobbra is, balra is leadhatta volna valamelyik egyedül felfutó társához a labdát, inkább 23 méterről lőtt, randán mellé.

68. p.: Némethy hosszú indításával Halmosi iramodott meg, az elé kifutó Udvaráczról felpördült a labda, de Preisinger 20 méterről nem találta el az üres kaput.

70. p.: Aranyosnak utalt ki Szabó Zsolt egy sárgát kezezésért.

70. p.: Harmadik cseréjüket is kihasználták a vendégek: Kőrösi helyett Somfalvi állt be.

71. p.: Balint tette ki a labdát Piroskának a bal oldalra, az apró termetű szélső beadása a középen tökéletes ritmusban érkező Hercegfalvit találta, és a csereként beállt csatár mintaszerűen "bólintotta ki" a jobb alsó sarkot. 3-0.

73. p.: Somfalvi szabadrúgásból középre gurított, Tóth Péter 24 méterről leadott kellemetlen lövése után Udvarácz biztosan ölelte magához a labdát.

74. p.: Halmosi bal oldali beívelése után az erőfölényben lévő Filipovic kétszer is a labdához férhetett Téger mellett, a második alkalomkor három méterről kapura tolta a labdát, amelyet Udvarácz a bal felső sarok elől tornázott szögletre.

76. p.: Balint helyett Lipták.

77. p.: Halmosi passza után Somfalvit nem támadták meg a hazai védők, a középpályás kissé jobbról, 22 méterről kapura csavarta a labdát, amely a lécről előbb a gólvonal elé, majd onnan oldalra vágódott.

79. p.: Piroska rövid időn belül kétszer végzett el szögletet, a második után Téger érkezett a rövid saroknál, és hat méterről a kapu jobb oldalába csúsztatott, 4-0.

81. p.: Aranyos beadása után a legalacsonyabb kispesti játékos, Pintér Piroska elé bólintotta a labdát, aki fordulásból, félig ollózó mozdulattal alig lőtt a jobb alsó sarok mellé.

84. p.: Sasu helyett Borgulya folytatta.

86. p.: Nagy László ívelte át a labdát a jobboldalon érkező Filipovic elé, aki átvette azt, majd úgy lőtt a kapuba, hogy a labda a bal kapufáról pattant a jobb sarokba, 4-1.

87. p.: Még nem volt vége a kispesti a gólözönnek. Téger jobboldali beadása után Piroska átvette a labdát, aztán 25 méterről, ballal a bal felső sarokba bombázott, 5-1.

92. p.: A kegyelemdöfés! Hercegfalvi passzolt Piroskához, aki közelről a kapuba lőtt, 6-1.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!