Nincs pánik a Haladásnál

Az elmúlt hetek gyenge szereplése miatt kedden délelőtt a gárda menedzsmentje a vezetőedző, valamint a játékosok közreműködésével értékelte az együttes teljesítményét. A megbeszélés után Szegner Zsolt elmondta: nincs pánik a csapatnál.

Mondanom sem kell, nem olyan jó a hangulat az öltözőben, mint mondjuk a bajnokság elején, amikor sorra aratta a győzelmeket a csapat. Emellett azt is hangsúlyozni szeretném, hogy nincsen klikkesedés a gárdában - így az ügyvezető, aki az elmúlt három fordulóban elszenvedett vereségekkel kapcsolatban elmondta: az MTK és a Zalaegerszeg ellen hihetetlen sérüléshullám sújtotta a csapatot, az utóbbi mérkőzésen pedig hathatós játékvezetői segédlettel tudott csak nyerni a ZTE. A csúfondáros kispesti kiütésről Szegner Zsolt úgy nyilatkozott, hogy a fővárosi meccsen elkövetett súlyos egyéni hibákat mindenképpen szeretnék kiküszöbölni a későbbiekben.

- Azt hiszem, nyugodt szívvel állíthatom, hogy nagyszerűen kezdtük a bajnokságot. A csapat szépen és eredményesen játszott, és e teljesítményt a közönségünk is honorálta. Az új igazolások beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, hiszen a két csatár, Filipovics és Preisinger együtt tíz találatot szerzett. Sajnos, a sérüléshullám hatására elveszítettük a fonalat, és beleszaladtunk néhány vereségbe. A megbeszélésen Keszei mester nagy örömmel konstatálta, hogy reálisan értékeljük az elmúlt hetek eseményeit, és nem dimenzionáltuk túl a három meccses vereségsorozatot - így az ügyvezető, aki végül annyit jegyzett meg, hogy ha a gárda a hét végi, Újpest elleni mérkőzésen az elmúlt hetihez hasonló produkcióval nyújt, akkor az ügyvezetés azt már nem hagyja szó nélkül. Persze, a szombathelyi vezető a legrosszabb álmaiban sem gondol arra, hogy egy újabb vereség kerül be a csapat neve mellé a szombati bajnoki után.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!