Keszei a liga vezetőjével tárgyalt

A "nyugati-végek" vezetőedzőivel folytatott eszmecserét Muszbek Mihály, a Magyar Labdarúgó Liga vezetője.

Csütörtökön délben Keszei Ferenc mellett Tamási Zsolt, a Győr, Bozsik Péter, a Zalaegerszeg, Reszeli-Soós István a Matáv Sopron vezetőedzője Budapesten találkozott Muszbek Mihállyal.

-  Nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy a liga vezetője találkozóra hívja az edzőket. Muszbek úr tulajdonképpen a főnökünk, és igencsak örömteli dolog, hogy a liga vezetője kikéri a szakma véleményét is a fontos kérdésekben - mondta a munkaebéd után Keszei Ferenc.

- Az elnök úr arra volt kíváncsi, hogy kollégáimmal együtt miként értékeljük a liga döntéseit, úgymint a stadionfelújítási-programot, vagy az utánpótlás-nevelésre vonatkozó elképzeléseket. A stadionrekonstrukciós-programmal kapcsolatban elmondtam, hogy nem értek feltétlenül egyet a liga elképzeléseivel, ugyanis nem látom értelmét, hogy harmincezres stadionok felújítására áldoznak rengeteg pénzt, amelyeket vélhetően csak négy-ötezren látogatják majd - hangsúlyozta a zöld-fehérek tréner, aki úgy látja: a felújításra szánt pénzből műfüves, világítással
ellátott edzőpályákat lehetne építeni, akár Szombathelyen is.

 - Mindenesetre arról a liga korábbi döntései meggyőztek arról, hogy Muszbek úrék komolyan számolnak a szombathelyi labdarúgással. A klub a közelmúltban kapott hatvanmilliós kölcsönnel végre normális körülmények között tud működni. Azt gondolom, a ligának szüksége van a szombathelyihez hasonló erős, vidéki bázisokra, ahol az emberek imádják a labdarúgást - fűzte hozzá Keszei, aki Muszbek Mihályban roppant hiteles személyt ismert meg.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!