Szombaton már hazai pályán is megkezdi menetelését a Szombathelyi Haladás, a labdarúgó NB II Nyugati csoportjában. A vasiak múlt héten idegenben, Győrben kezdtek, és egy izgalmas hajrával végül csak 1 pontot szereztek. Holnap javíthatnak a fiúk, hiszen szombaton 17 órai kezdettel a 9. helyen szereplő, a szünetben kissé meggyengült mosonmagyaróváriak vendégszerepelnek a Rohonci úton. A mérkőzés esélyese egyértelműen az Artner legénység. Az őszi meccsen Andorka Péter tizenegyesgóljával sikerült elhozni mind a 3 pontot a zöld-fehéreknek, Balassáék most is erre készülnek. A szombati mérkőzésből a Nyugat Rádió is kiveszi részét, ugyanis ismét pénzjutalmat ajánlott fel a Halinak rádiónk. Győzelem esetén gólonként 100 ezer forinttal gazdagodik a zöld fehér gárda.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!