S.Oliver-Haladás-Videoton 0-0

Tizenegyest hibázott Filipovics, akit aztán érthetetlen módon kiállított Makai játékvezető a második játékrész közepén.

Vehemens hazai támadásokkal kezdődött a mérkőzés, a Takács Tamás, - Czeglédy, - Nagy Gábor, Juhász, - Japa, Horváth, Némethy, Leandro, - Nagy László, Filipovics, Halmosi összeállítású szombathelyi gárda gyorsan döntésre akarta vinni a dolgot. A zöld-fehérek sorra alakították ki a gólhelyzeteket, ám Filipovics, Halmosi, Némethy és Nagy László sem tudott túljárni Végh Zoltán eszén. Nem volt irigylésre méltó helyzetben a vendégek hálóőre, ugyanis szinte percenként kellett hatalmas helyzetekben hárítania.

A félidő fele telt el, amikor a mezőny legjobbja, Halmosi futott el az alapvonalig, középre ívelte a labdát, amely Pomper kezén landolt. Makai játékvezető tizenegyest ítélt. A labda mögé Filipovics állt, ám a jobb oldalra tartó lövést Végh bravúrral védte. Nem sokkal később Némethy ugratta volna ki Halmosit, ám a szombathelyiek balszélsőjét Tóth Balázs lerántotta. Ezúttal nem ítélt büntetőt a bíró.

A szünetben Keszei mester cserélt, Nagy László helyett Somfalvi lépett pályára. A S.Oliver-Haladás ott folytatta, ahol az első negyvenöt percben abbahagyta: a hazaiak sorra alakították ki a gólhelyzeteket, de sem a szabadrúgásból próbálkozó Czeglédynek, sem pedig a közvetlen közelről tüzelő Filipovicsnak sem sikerült bevennie Végh kapuját.

A félidő közepén a szombathelyiek tizenhatosának előterében Földes faltolta a bosnyák légióst. A szabadrúgást nem engedte elvégezni a fehérváriak csatára, aki ezért sárga lapot kapott. Eközben Filipovics megfogta Földes fejét, amiért Makai azonnal kiállította a zöld-fehérek támadóját.

Az emberhátrányban visszahúzódott saját térfelére a Haladás. A Videoton ekkor már többször eljutott az egy órán keresztül unatkozó Takács kapuja elé. A hajrában előbb Földes, aztán Pomper is veszélyeztetett, de előbb a fiatal hálóőr, aztán pedig Halmosi mentett az utolsó pillanatban.

A hajrára is maradt még izgalom. A kilencvenegyedik percben, miután két labda került a pályára, Makai megszakította a játékot, és játékvezetői labdával folytatta a mérkőzést. Leandro szemfülesen elcsípte a játékszert, betört a tizenhatoson belülre, ahol Vilotics lerántotta. A mintegy ötezer szombathelyi szurkoló legnagyobb meglepetésére a bíró kifelé ítélt szabadrúgást...

A magyar színvonalnál lényegesen jobb mérkőzésen a hazaiak csak saját magukat (no, és némiképp a rengeteget tévedő játékvezetőt) okolhatják, hogy nem gyűjtötték be a három bajnoki pontot a hetven percig visszafogottan futballozó Videoton ellen. A székesfehérváriak hálóőre, Végh Zoltán nagyszerű teljesítményt nyújtott, a vendégek elsősorban neki köszönhetik, hogy ponttal tudtak távozni a Rohonci úti stadionból.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!