Zöld-fehérek egymás ellen

Keszei Ferenc sok nézőt, jó játékot, no és természetesen hazai győzelmet vár a szombati Haladás-Ferencváros mérkőzéstől.

Két - finoman fogalmazva - nem bombaformában lévő együttes találkozik szombaton délután a Rohonci úti stadionban. A szombathelyiek legutóbb szeptember elején a Vasas ellen tudták begyűjteni a három pontot, azóta öt döntetlen mellett négyszer vereséget szenvedett a Keszei-alakulat.

A Ferencváros "ámokfutása" kicsit később kezdődött, Csank tanítványai "csak" az elmúlt hét mérkőzésen nem nyertek. A szombathelyi meccsel természetesen mindkét együttes pontot szeretne tenni a rossz széria végére.

- A Fradi jó csapat, ám az elmúlt hetekben többen is bebizonyították, hogy legyőzhető, és persze mi is erre törekszünk. A két gárda hasonló teljesítményt nyújtott az elmúlt fordulókban, azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy míg mi a kiesés elkerüléséért küzdünk, addig a Ferencváros a dobogós hely valamelyikének megszerzéséért harcol. Mivel mindkét együttes győzelemre játszik, így minden bizonnyal jó meccset láthat a szombathelyi publikum - mondta Keszei Ferenc, aki a ferencvárosiakkal kapcsolatban megjegyezte: nem szabad, hogy elaltassa csapatát a fővárosiak elmúlt fordulókban mutatott gyengébb szereplése.

- Csank János legénysége eredményesebb idegenben, mint az Üllői úton, ahol rendszeresen győzelmi kényszerrel lép pályára a Fradi. A Ferencváros két taktikai felállást váltogat: vagy egy csatárral és két feltolt középpályással, vagy két ékkel játszik. Általában nyílt futballra törekszik a fővárosi együttes, és ebből adódóan nagy terület marad a csapat védelme és Szűcs kapuja között. Söprögetővel és emberfogókkal védekezik a Fradi, remélem, hogy megtaláljuk a rést a Csank-csapat hátsó alakzatán - így a szombathelyiek trénere, aki örömmel újságolta, hogy hosszú idő után a kezdőcsapatban kap helyet Somfalvi Csaba, a zöld-fehérek irányítója.

- Nagyon megérzi a csapat Somfalvi jelenlétét: a fiatalok hallgatnak rá, emellett Csaba kiválóan szervez, és aktívan kiveszi a részét a támadójátékból. Jó hír az is, hogy Némethy letöltötte eltiltását, így ő is visszatér a kezdőbe, amelyet várhatóan a Takács Tamás, - Nagy Gábor, Czeglédy, Juhász, Leandro, - Horváth András (Kaj), Somfalvi, Némethy, Halmosi, - Filipovics, Preisinger tizenegy alkot - mondta Keszei Ferenc, aki abban reménykedik, hogy játékosait feldobja majd a szépszámú közönség. A tréner továbbá abban is bízik, hogy önbizalommal teli játékkal folytatja jó hazai sorozatát csapata.

- Természetesen győzelemre törünk, döntetlennél rosszabb eredményt azonban el sem tudok képzelni - fogalmazta meg elvárását a szombathelyiek szakvezetője.

A Ferencváros várhatóan a Szűcs, - Cheregi (Hrutka), Dragóner, Gyepes, - Kriston, Pinte, Lipcsei, Szabó, Zombori (Szkukalek), - Jovics, Fülöp összeállításban lép pályára.

A találkozót - amelyet az m1 élőben közvetít - Ábrahám Attila vezeti.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!