A Kaposvár és a REAC lesz az ellenfél

Elkerülte a Borsodi ligás csapatokat a teremfoci-bajnokság fináléjában a S.Oliver-Haladás.

Mint ismeretes, a teremfoci-bajnokság döntőjébe a Debrecen, a Ferencváros, a S.Oliver-Haladás, a Kaposvár, a Siófok, valamint a Rákospalota jutott be. A fináléban két, hármas csoportban küzdenek meg egymással a csapatok.

A sorsolást csütörtökön este a Telesport adásában tartották meg a szervezők. Az "A"-csoportba a Kaposvár, a Rákospalota, a S.Oliver-Haladás, a "B"-csoportba pedig a Debrecen, a Ferencváros, valamint a Siófok együttese került.

Érdekesség, hogy a szombathelyiek korábbi trénerük jelenlegi csapatával, a Kaposvárral is megmérkőznek a selejtező második fordulójában.

A torna győztese hatmillió forinttal gazdagodik, de az utolsó helyezett gárda is ötszázezer forintot vihet haza. A döntő szombaton délelőtt tizenegy órakor kezdődik a dunaújvárosi sportcsarnokban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!