Fej-fej mellett a Sopron és a Haladás az U-19-es bajnokságban

Gyurácz és Sümeghy is hiányzott sérülés miatt a Haladásból, ám így is fölényes győzelmet aratott a zöld-fehér gárda.

Abszolút kiemelkedik a másodosztályú utánpótlás-bajnokságból a soproni és a szombathelyi U-19-es gárda. Talán lesz foganatja az évek óta kért módosításnak, miszerint két csoportossá kellene szedni az NB I utánpótlását, hiszen kis országunk nyugati felén sokkal több az életképes együttes, mint keleten – azaz a pestiek mehetnének mindig Kelet felé, míg a dunántúliak egymás között játszhatnának.

Fölényes győzelmek a legidősebbeknél
Szombathelyi Haladás – Celldömölk 15 : 0 ( 6 : 0 )

Haladás: Mursits – Kiss, Joó, Varga G., Dallos – Csutak, Kovács D., Horváth Á. (Horváth P.), Balikó – Hujber, Tamás.

Gólszerző: Hujber (4), Joó (3), Balikó (2), Csutak (2), Horváth P. (2), Kovács D., Tamás.

Gyurácz és Sümeghy is hiányzott sérülés miatt a Haladásból, ám így is fölényes győzelmet aratott a zöld-fehér gárda. Sőt… sok-sok helyzet kimaradt, akár már most be lehetett volna hozni a soproniak gólarány-előnyét.

A II. osztályú Ifjúsági bajnokság, U-19 élcsoportja:

1. FC Sopron
2. Haladás VSE
3. MTE 1904
4. FC Sopron „B”
23 21 1 1 187 - 11 64
23 21 1 1 178 - 8 64
24 19 3 2 134 - 20 60
24 15 5 4 96 - 24 50

Szombathelyi Haladás – Celldömölk 11 : 0 ( 7 : 0 )
Haladás: Sásdi – Adorján, Kulcsár, Mészáros, Pados – Máté (Nyírő), Lakner, Polgár – Bereczky (Sipos), Rácz, Varga A.
Gólszerző: Varga A. (5), Lakner (3), Rácz, Máté, Polgár.

Schäffer István együttesével nem volt egy súlycsoportban a celli csapat: a különbség lehetett volna még nagyobb is.

A II. osztályú Ifjúsági bajnokság, U-17 élcsoportja:

1. FC Sopron
2. Haladás VSE
3. Pápai ELC „B”
4. FC Sopron „B”
23 21 1 1 190 - 6 64
23 20 2 1 211 - 5 62
23 20 0 3 119 - 20 60
24 17 1 6 110 - 46 52

Először kapott ki idén az U-15
Haladás – Zalaegerszeg 0 : 1 ( 0 : 1 )

Haladás: Molnár – Markos (Orsós), Nagy, Bezdi, Baranyai – Jagodics, Sejber, Horváth, Szakály – Kovács, Tar.

A tartalékos U-15 (Skriba Máté és Szalai Roland sem lehetett ott együttesével) nagyon jól küzdött, az egyik pontra legalább rászolgált volna, de a kétes szituációkban a szombathelyi (!) játékvezető mindig úgy látta, hogy a zalaiak javára kell ítélnie…

Az I. osztályú kiemelt serdülőbajnokság, U-15 élcsoportja:

1. Haladás VSE
2. Győri ETO FC
3. ZTE FC
19 17 1 1 73 - 18 52
20 15 3 2 78 - 22 48
20 13 2 5 60 - 35 41

Legyőzték a Zalaegerszeget!
Haladás – Zalaegerszeg 1 : 0 ( 0 : 0 )
Gólszerző: Komálovics

Haladás: Jurak – Kiss, Jagodics, Rózsa, Farsang (Pusztai) – Tóth, Németh, Baranyai – Balogh (Komálovics), Sándor, Fritz (Takács).

Két egyforma játéktudása gárda csapott össze. A II. félidőben többet birtokolta a labdát a Haladás. A tipikus egygólos mérkőzésen Németh Szabolcs együttese Komálovics Máté révén szerezte meg a győztes találatot.

Az I. osztályú kiemelt serdülőbajnokság, U-13 élcsoportja:

1. Győri ETO FC
2. Pécsi MFC
3. Szekszárdi UFC
4. Haladás VSE
20 19 0 1 112 - 20 57
20 14 3 3 53 - 14 45
19 14 1 4 95 - 32 43
19 11 4 4 67 - 20 37

Óriási küzdelemben kapott ki Marton Róbert csapata a zöld-fehér derbin
Haladás – Győri ETO 2 : 3 ( 0 : 1 )
Gólszerző: Győrffy, Gecse.

Haladás: Marton (Gadavics) – Bakó (Marics), Koronczai, Gyurácz, Halmosi (Kun) – Varga (Szabó), Győrffy, Németh (Gáspár) – Mersits, Hoós, Gecse.

Védelmi hibákból 1 : 0-ra, majd 2 : 1-re is a győriek vezettek, ám ezek után átvette a játék irányítását a Haladás. Egy kontra végén azonban elnézett egy leshelyzetet a játékvezető (nincsen partjelző a serdülő-találkozókon), és 1 : 3-nál már nem volt elég idő az egyenlítésre. Játékban teljesen egyenrangú volt a két gárda: a döntetlen sokkal inkább megfelelt volna a játék képének.

Az II. osztályú serdülőbajnokság, Észak-Nyugati szekció, U-13 élcsoportja:

1. Veszprémi LC
2. Győri ETO FC
3. Hévíz
4. Haladás VSE
20 15 4 1 101 - 24 49
20 16 1 3 94 - 21 49
20 16 1 3 79 - 21 49
20 14 1 5 89 - 33 43

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!