Továbbra is az élen a Haladás U-15

Az elmúlt hétvégén, és a hét közepén is fordulót tartottak a Haladás VSE kiemelt, korosztályos serdülőcsapatainak. A mérleg: 4 győzelem és 1 döntetlen - sose legyen rosszabb!

Skriba és Szalai visszatérése győzelmet hozott
Haladás – Gárdony-Felcsút 4 : 2 ( 2 : 0 )
Gólszerző: Skriba, Szakály, Kovács, Tar.

Haladás: Molnár – Markos, Nagy, Bezdi, Baranyai – Jagodics, Kovács, Horváth, Szakály – Szalai (Tar), Skriba (Tóth).

Egy kifejezetten jó csapatot, remek játékkal, megérdemelten vert meg Nagy József együttese. A Haladás U-15 már 4 : 0-ra is vezetett, a végén egy kicsit kiengedtek a srácok. Skriba szabadrúgásból talált az ellenfél kapujába, a másik három találat akcióból született.

Egy pont Sopronból
Sopron – Haladás 1 : 1 ( 1 : 0 )
Gólszerző: Tar.

Haladás: Molnár – Markos, Nagy, Bezdi, Baranyai – Szakály, Jagodics (Szalai), Kovács, Horváth – Tar, Skriba.

Az ellentétes félidők mérkőzésén – ahogy azt az eredmény is mutatja – a második játékrészben nyújtott sokkal jobb teljesítményt a Haladás. A hazaiak egy szöglet után szerezték meg a vezetést, de ugyancsak pontrúgás, egy szabadrúgás után egyenlíteni tudtak a zöld-fehérek.

Az I. osztályú kiemelt serdülőbajnokság, U-15 élcsoportja:

1. Haladás VSE
2. Győri ETO FC
3. ZTE FC
21 18 2 1 78 - 21 56
21 16 3 2 80 - 22 51
21 14 2 5 62 - 36 44

Tapad a dobogósokra az U-13
Haladás – Gárdony-Felcsút 4 : 0 ( 2 : 0 )
Gólszerző: Varga B. (3), Tóth L.

Haladás: Horváth D. – Pusztai (Iszak), Tóth, Farsang, Ambrus (Marics) – Bezdi, Németh M., Balogh (Horváth G.) – Fritz, Tóth L., Varga B.

Betegség, és iskolai elfoglaltság miatt tartalékosan állt ki Németh Szabolcs csapata, de így is magabiztosan győzött az U-13. Az egy évvel fiatalabbakkal kiegészülő együttesben Varga és Németh produkciója volt kiemelkedő.

Az egyetlen tavaszi győzelem Sopronban
Sopron - Haladás 0 : 1 ( 0 : 1 )
Gólszerző: Tóth L.

Haladás: Jurak – Kiss, Tóth, Rózsa, Farsang – Sándor, Bezdi (Balogh T.), Baranyai – Fritz (Tóth P.), Tóth L., Varga B (Komálovics).

Egy remek színvonalú, jó iramú találkozón megérdemelten győzött a Haladás U-13 Tóth László 10. percben szerzett góljával. Németh Szabolcs csapata tehát megtörte a tavaszi, soproni átkot, és két döntetlen és egy vereség után győzelemmel távozott egy szombathelyi gárda a Hűség Városából.

Az I. osztályú kiemelt serdülőbajnokság, U-13 élcsoportja:

1. Győri ETO FC
2. Szekszárdi UFC
3. Pécsi MFC
4. Haladás VSE
21 20 0 1 116 - 20 60
21 16 1 4 100 - 32 49
21 14 3 4 53 - 16 45
21 13 4 4 72 - 20 43

Nehezen, de győzött az U-12
Integrál-DAC - Haladás 1 : 2 ( 1 : 1 )
Gólszerző: Hoós (2)

Haladás: Gadavics (Marton) – Tóth (Szigeti), Koronczai, Gyurácz, Gecse – Szabó (Pongrácz), Győrffy, Kun (Horváth T.), Mersits, - Hoós (Vidóczy), Bakó.

Győri napokat tartott a héten a Haladás (az ETO-tól 3 : 2-re kapott ki Marton Róbert együttese) – a tökutolsó Integrál-DAC otthonából azonban csak nagy nehézségek árán sikerült elhozni a három pontot. 1 : 0-ra a hazaiak vezettek, innen sikerült fordítani Hoós Patrik duplájával.

Az II. osztályú serdülőbajnokság, Észak-Nyugati szekció, U-13 élcsoportja:

1. Győri ETO FC
2. Hévíz
3. Veszprémi LC
4. Haladás VSE
21 17 1 3 108 - 23 52
21 17 1 3 81 - 22 52
21 15 4 2 102 - 26 49
21 15 1 5 91 - 34 46

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!