Szerb légiós a Haladásnál

A huszonöt esztendős Goran Perisics szerepel próbajátékon a S.Oliver-Haladásnál. A középpályás sorsáról pénteken döntenek a klub vezetői.

A hét elején Neljbosa Babics érkezett a zöld-fehérekhez. A jugoszláv másod és harmadik ligában szereplő játékos szerdán kapcsolódott be a közös munkába, ám mivel teljesítményével nem tudta lenyűgözni Szentes Lázárt, a Haladás trénerét, így csütörtökön délelőtt már haza is utazott.

Csütörtökön reggel aztán újabb szerb futballista jelentkezett be a szombathelyieknél. Goran Perisics huszonöt esztendős, száznyolcvannégy centiméter magas, és elsősorban a középpálya jobb oldalán szerepelt korábbi csapataiban.

A futballista két éve a Buducsnoszty együtteséből igazolt a görög PAOK csapatához, amely előbb a Larissza, majd a Volosz második ligás gárdának adta kölcsön. Perisics csütörtökön délután már a Haladással edzett, jövőjéről este döntenek a klub vezetői.

Ugyancsak a szombathelyiekkel kapcsolatos információ, hogy két ifjúsági játékos, Zsidai László és Andorka Gábor a felnőtt csapat edzéseit látogatja.

Csütörtökön délután megszületett a döntés: tavasszal Horváth András, Tóth Péter, Sipos Norbert és Czeglédy Balázs szerepel az NB/I B-s büki együttesben kettős igazolással.

A S.Oliver-Haladás két edzőmérkőzést vív a napokban: pénteken délután négytől a második csapat az ausztriai Ruszton a Kismartonnal, az első gárda pedig szombaton délelőtt tizenegy órától Szombathelyen, a Kondics utcai pályán a Bükkel mérkőzik.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!