Két gól, három kiállítás

Egy-egyes döntetlennel zárult a három piros lappal fűszerezett Nyugat-dunántúli labdarugó rangadó.

A zöld-fehérek trénere a Takács Tamás, - Kaj, Flavio Pim, Szekér, Selymes, - Somfalvi, Némethy, Leandro, - Alex, Preisinger, Halmosi összeállításban küldte pályára csapatát, a másik oldalon Simon Tibor a Farkas, - Vincze, Szabados, Prazenica, - Perger, Pintér, Somogyi, Horváth, Fehér, - Sira, Tóth Mihály kezdőtizenegynek szavazott bizalmat.

A meccs elején a hazaiak támadtak többet, az ötödik percben Halmosi beadása után Somfalvi került helyzetbe, de a középpályás öt méterről rosszul találta el a labdát, amely így a kapu mellé gurult.

Érdekesen védekezett a soproni gárda, ugyanis a hátsó alakzatban egy az egyben őrizték a bekkek a zöld-fehér támadókat. Bő negyed óra elteltével a Matáv is aktívabb lett, a vendégek elsősorban Sira és Tóth gyorsaságára építették támadásaikat.

A Haladás csak ritkán tudott az ellenfél védelme mögé kerülni, a félidő közepén Halmosi és Preisinger próbálkozott távoli lövéssel, de Farkas kapusnak egyszer sem kellett védenie.

A harminckettedik percben váratlanul vezetést szerzett a Sopron. Egy hazai szöglet után Farkas kirúgását Tóth Sira elé csúsztatta, a támadó lerázta védőjét, majd tizenöt méterről, jobbról a hosszú sarokba tüzelt.

Nem sokkal később egyenlíthetett volna a szombathelyi alakulat, ám Alex szöglet utáni fejesét bravúrral hárította a soproni kapus. A negyvenegyedik minutumban Halmosi lövése után a labda az egy sárga lapot korábban már begyűjtő Vincze kezén pattant meg a büntetőterületen belül, Juhos játékvezető azonban nagyvonalúan továbbot intett.

A második játékrész elején Perger lőtt huszonkét méterről kapura, ám Takács magabiztosan hárította a jobb sarokba tartó labdát. Tíz perc elteltével Leandro rúgott húsz méterről kapura, Farkas azonban szögletre bokszolta a labdát.

Az ötvenhetedik percben megérdemelten egyenlített a S.Oliver-Haladás. A bal szélen Somfalvi ugratta ki Halmosit, akit Somogyi szabálytalanul választott el a labdától. Juhos büntetőt ítélt, amelyet Leandro magabiztosan értékesített.

A gól után támadásban maradt a Hali, ám egy hihetetlen egyéni hiba után megtört az együttes lendülete. Történt ugyanis, hogy a hatvanadik percben egy előrevágott labdát Flavio Pim utolsó emberként nem tudott lekezelni, a játékszer Tóth Mihály elé került, s megiramodott volna Takács kapuja felé, ha a brazil védő a földre nem viszi. Juhos azonnal piros lapot adott Pimnek.

Nem sokáig játszhatott emberelőnyben a vendéggárda, ugyanis Vincze a hatvanharmadik percben Somfalvi lerántásáért megkapta második sárgáját.

A tíz főre fogyatkozott csapatok rengeteg hibával futballoztak a második játékrész közepén, igazi gólhelyzetre a hetvenhatodik percig kellett várnia a mintegy hatezres publikumnak. Ekkor a Preisingert váltó Németh Tamás tört be a soproniak tizenhatosán belülre, ám lövés helyett elesett a hazai középpályás.

Hét perccel a lefújás előtt meccslabdát rontott a Haladás. A Némethy helyett pályára lépő Tóth Péter fejelhetett volna Leandro jobboldali szabadrúgása után a soproni kapuba, ám Farkas nagy bravúrral hárított. A kilencvenedik percben Somfalvi szöglete után Szekér a tizenegyes pontról estében alig tüzelt mellé.

A hosszabbítás második percében kilenc főre fogyatkozott a hazai együttes. Egy védelmi zavar után Tóth Mihály vihette volna Takácsra a labdát, ám Tóth Péter a büntetőterületen kívül összerúgta a csatár lábát. Juhos ezúttal is előhúzta a piros kártyát.

A mérkőzés végén a soproni játékosok örültek jobban a megszerzett pontnak, a szombathelyiek pedig óriási lehetőséget szalasztottak el, ugyanis győzelmük esetén - a Győr pénteki veresége után -elmozdulhattak volna a kieső helyről.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!