Az MLSZ Versenybizottsága első fokon négy csapat nevezését nem fogadta el az élvonalbeli bajnokságra. A szövetség Fellebbviteli Bizottsága kedden megállapította, hogy az Újpest, a Fehérvár, a Sopron és a REAC is pótolta a hiányosságokat.
Július 5-én lesz a sorsolás
Áttanulmányozva a szükséges iratokat, a Magyar Labdarúgó Szövetség
Fellebbviteli Bizottsága keddi tanácskozása során megállapította, hogy valamennyi érintett
klub pótolta a hiányosságokat. Ez egyben azt is jelenti, hogy mindannyian részt
vehetnek a 2007-2008-as élvonalbeli bajnokság küzdelmeiben.
Az illetékesek jelenlegi tervei szerint a július 21-én, szombaton kezdődő első osztályú bajnokság sorsolását július 5-én, csütörtökön tartják.
forrás: mlsz.hu
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!