Hétfőn délután már minden Haladás-játékos a hét végi Dunaferr elleni találkozóra hangolódott. A délutáni edzés előtt Némethy László, a zöld-fehérek középpályása egy rövid időre azért visszaemlékezett a Videoton elleni találkozón történtekre.
A hetvenedik perc környékén sorozatosan rúgtuk a szögleteket. Eleinte Leandro próbálkozott, majd végül Halmosi Peti adta be a labdát. A beívelést egy hazai védő az oldalvonal felé fejelte, lekezeltem a labdát, felnéztem, s láttam, hogy a hosszú saroknál őrizetlenül maradt Filipovics. Középre kanyarítottam a labdát, amely egy kicsit lecsúszott a lábamról, s így roppant szerencsés körülmények között Végh feje fölött a hálóban kötött ki - mesélte a középpályás, aki találata ellenére nem volt felhőtlenül boldog a mérkőzés lefújása után.
- Bosszantó, hogy a Sopron után a Videoton ellen sem sikerült nyernünk, pedig mindkét találkozón helyzeteink alapján győzhettünk volna. Véleményem szerint Székesfehérváron nem futballoztunk rosszul, a mezőnyben felülmúltuk ellenfelünket. Csak hát a helyzetkihasználás...Azt hiszem, mindannyiunknak jobban kell koncentrálnunk a mérkőzéseken - foglalta össze véleményét a zöld-fehérek játékosa, aki - csapattársaival egyetemben - egy pillanatig sem gondol a kiesésre.
- A következő négy mérkőzésből hármat hazai környezetben játszunk. Nincs mese, kilenc pontot kell szereznünk a Dunaferr, a Debrecen és a Vasas elleni meccseken. Persze, emellett idegenben is bravúrra lesz szükségünk ahhoz, hogy biztosan bentmaradjunk az első osztályban. Csapattársaim nevében mondhatom, hogy nincs pánikhangulat az öltözőben, s remélem, a jövőben sok örömet szerzünk lelkes szurkolóinknak, akiknek segítségére feltétlenül számítunk a Dunaferr elleni bajnoki mérkőzésen - mondta végül Némethy László.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!