Haladás-Dunaferr: első felvonás

Győzelmet vár csapatától pénteken este Szentes Lázár, a Haladás vezetőedzője.

Két játékosra nem számíthat Szentes Lázár a Haladás-Dunaferr mérkőzésre. Tóth Péter kétmeccses eltiltását tölti, míg Selymes Tibor sérülés miatt kénytelen kihagyni az egyébként roppant fontos bajnoki összecsapást. A két csapat egyébként kedden, a Magyar Kupa elődöntőjében újra találkozik egymással. A zöld-fehérek trénere először szűkszavúan csak annyit mondott a meccs előtti napon, hogy bizony csak a győzelem elfogadható a dunaújvárosiak ellen.

- Támadófocival kívánjuk legyőzni az első osztály egyik legösszeszokottabb gárdáját. Garantálhatom, hogy mindent megteszünk a sikerért. A Videoton elleni kezdőcsapaton mindössze egy helyen változtatok, így a Takács Tamás, - Kaj, Flavio Pim, Szekér, Leandro, - Somfalvi, Némethy, Halmosi, - Alex, Preisinger, Filipovics összetételű gárda lép pályára a Dunaferr ellen - mondta a szombathelyiek vezetőedzője, aki úgy látja: a dunaújvárosiak roppant nyugodt, passzolós játékot mutatnak minden mérkőzésen.

- Egervári Sándor játékosai egy idő óta már együtt játszanak, mondanom sem kell, hogy a futballisták nagyon ismerik egymást. A mérkőzés azon dől el, hogy meg tudjuk-e bontani ellenfelünk stabil védelmét, és ki sikerül-e zökkenteni a dunaújvárosiakat a megszokott játékukból. A fiúktól sok mozgást kértem, remélem, sikerül minél több helyzetet kidolgoznunk a dunaújvárosiak kapuja előtt. Azt hiszem, természetes, hogy a mi helyzetünkben csak a győzelem elfogadható eredmény - közölte végül Szentes Lázár.
Egervári Sándor három stabil emberét nélkülözi a szombathelyi találkozón: Molnár és Lengyel eltiltás, Zováth pedig betegség miatt nem léphet pályára a Haladás ellen. A piros-fehérek várható kezdőcsapata: Németh, - Salamon, Éger, Bagoly, Kiss, - Nikolov, Jakl, Balaskó, Rósa Henrik, - Sowumni, Tököli.
A találkozó pénteken este hatkor kezdődik a Rohonci úti stadionban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!