Andorka hosszabbított, Nagy Gábor aláírt

Két évvel meghosszabbította jövő nyáron lejáró szerződését a Szombathelyi Haladás labdarúgócsapatával Andorka Péter, az NB2 Nyugati csoportjának gólkirálya. A játékos ma, kora délután írta alá az egyezséget. Aláírt Nagy Gábor is. Mint arról beszámoltunk, a játékos már korábban megegyezett a tulajdonosokkal. A középpályás újabb három évre lesz a csapat játékosa. A több klub által csábított középpályás, játékostársával együtt ma hivatalosan is elkötelezte magát nevelőegyesületéhez.

Mindkét focista szerződésében szerepel egy pont, melynek értelmében külföldi ajánlat esetén a klub elengedi Őket. Ebben az esetben természetesen a Haladás jelentős anyagi bevételhez jut. A szerződés ezen pontja legközelebb egy év múlva lép életbe.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!