A listavezetőt leckéztette meg a Haladás

A zöld-fehérek nagyszerű kedd estét szereztek szurkolóiknak: legyőzték az MTK-t, s ezzel visszatért a remény...

S.Oliver-Haladás-MTK 3-0 (2-0)
Szombathely, 4000 néző, vezette: Szabó Zs.
Haladás: Takács, - Kaj, Flavio Pim, Juhász, Selymes, - Somfalvi (Nagy G.), Tóth P., Leandro (Czeglédi), - Fred (Alex), Preisinger, Halmosi.
MTK: Hajdu, - Horváth L. (Buzsáky), Komlósi, Szmiljanics, Elek, - Zavadszky, Lazics (Branezac), Jezdimirovics, Füzi, - Illés, Ferenczi (Bori).

6. perc: Tóth Péter baloldali beadása után Landro körülményesen vette át a labdát, így lövésébe Füzi belelépett.

7. perc: Füzi centerezett balról a kapu elé, Takács csak beleütni tudott a labdába, amelyet így Ferenci a kapu mellé lőtt tíz méterről.

38. perc: Góllá érett a Haladás fölénye. Leandro, Preisinger, majd Tóth Péter volt a labda útja, a ballábas játékos a védők között kilépő Somfalvit indította, a szombathelyiek irányítója elvitte a labdát hajdu mellett, amikor az MTK kapusa elütötte a szőke középpályást. Szabó tizenegyest ítélt, amelyet Leandro ballal a jobb alsó sarokba helyezett. 1-0

45. perc: Szépségdíjas találatnak tapsolhatott a publikum. Selymes indította Halmosit a bal szélen, a csatár nagyszerű beadása után a tizenegyesponton érkező Fred jobb külsővel pörgetett az MTK kapujának bal oldalába. 2-0

61. perc: Halmosi lódult meg a bal oldalon, a tizenhatoson belül átívelt a hosszú oldalon érkező Alex felé, de átadása pontatlannak bizonyult, így oda lett a lehetőség.

65. perc: Alex eldönthette volna... A brazil támadó egyedül vezethette Hajdu kapujára a labdát, a csatár azonban ordító helyzetben a kivetődő kapusba tüzelt. A szöglet után Juhász visszafejelte a labdát Pim elé, a brazil bekk azonban tizenegy méterről mellé emelt.

66. perc: Leandro eldöntötte... Selymes bedobása után Alex a nagy lendülettel érkező Leandrohoz passzolt, a középpályás betört a tizenhatoson belülre, majd tizennégy méterről ballal a kapu bal oldalába bombázott. 3-0

87. perc: Szépíthetett volna az MTK, ám a csereként pályára lépő Branezac Füzi beadása után Takács kezébe fekelt öt méterről.

93. perc: Branezac néhány percen belül másodszor is szándékosan kezezett, így megkapta második sárgáját, majd pedig piros lapját.

A zöld-fehérek nagyszerű kedd estét szereztek szurkolóiknak: a hazaiak végig nagy lelkesedéssel küzdöttek, és néhány egészen kiváló egyéni teljesítménynek köszönhetően magabiztosan győzték le a bajnoki tabella listavezetőjét. Ezzel a három ponttal újra visszatért a remény...

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!