Pontot szerzett és óv az ETO

Néhány percig a megengedett öt helyett hat idegenlégiós játszott a Haladásban a Győr elleni bajnoki hajrájában. A nagyon várt győzelem pedig elmaradt.

A mérkőzés egyébként furcsa körülmények között ért véget: a hazaiak egy szöglet helyett bedobást végeztek el, elvesztették a labdát, amellyel a győriek lefordultak, és Nicsenko révén gólt szereztek. Makai előbb megadta a gólt, majd miután konzultált asszisztensével, sarokrúgást ítélt a Hali javára...

S.Oliver-Haladás-ETO                                 0-0
Szombathely, 4000 néző, vezette: Makai.
S.Oliver-Haladás: Takács, - Czeglédi (Jankovics), Pim, Juhász, Selymes, - Somfalvi (Japa), Tóth Péter, Leandro, - Fred (Nagy László), Filipovics, Halmosi.
Győr: Sebők, - Böjte, Stark, Bajusz, Regedei (Golovics), - Mracskó (Semenik) Gőgh (Lakos), Farkas, Károlyi, - Szanyó, - Nicsenko.

27. perc: Filipovics egy perc alatt két gólt is szerezhetett volna. Egy jobboldali partdobás után a bosnyák támadó az ötösön lefordult Starkról, majd fordulatból a bal kapufa külső élét találta el. Nem sokkal később Leandro ugratta ki a Haladás kilencesét, aki tizenkét méterről lőtt, Sebők bravúrral védett.

55. perc: Leandro szabadrúgása után Somfalvi lőtt tizenöt méterről, a labda azonban Böjtéről szögletre pattant. A korner után Fred tüzelhetett, a labda a jobb oldali kapufáról gurult az alapvonalon kívülre.

60. perc: Filipovics hozta helyzetbe a tizenhatos környékén Leandrot, a brazil két csellel tisztára játszotta magát, majd a kivetődő Sebők felett a jobb kapufa mellé lőtte a labdát.

68. perc: Károlyi húzott el a bal szélen, közére adott Szanyónak, a győriek középpályása tizenhét méterről, senkitől sem zavartatva gyatrán a jobb kapufa mellé lőtt.

84. perc: Jankovics végezhetett el szabadrúgást balról, az ETO kapujától negyven méterre. A beívelés után Filipovics emelkedett a legmagasabbra, fejelt, a labda azonban a felső lécen csattant.

93. perc: Szöglethez jutott a Haladás, ám Juhász bedobta a labdát. Böjte előrevágta a labdát, amelyre Nicsenko csapott le, majd egy negyvenméteres szóló után Takács feje fölött a háló közepébe emelt. Makai előbb megadta a gólt, majd miután konzultált a partjelzővel, érvénytelenítette a találatot és sarokrúgást ítélt a hazaiak javára. Jankovics beívelése után Nagy László centiméterekkel fejelt fölé.

A szombathelyieknek gólokkal kellett volna megnyerniük ezt a roppant fontos mérkőzést. A helyzetekig ismét eljutottak a hazaiak, ám a góllövés ezúttal nem ment. A győriek bunkerfocija eredményes volt, hiszen kis híján a második kapura lövésükkel elvitték a három pontot a vasi megyeszékhelyről.

A döntetlen önmagában csalódást jelent a szombathelyieknek, ám az igazán letaglózó hír csak a lefújás után jutott el a szurkolókhoz: az ETO megóvja a mérkőzést, mivel egy időben - igaz, csak három percig - hat idegenlégiós szerepelt a Haladásban.
Az üggyel kapcsolatban a lefújás után Sákovics Pétert, a Haladás szakmai igazgatóját kérdeztük.
- A győriek nagy valószínűség szerint megóvják a meccset. Kétségtelen, hogy három percig hat légiós volt a pályán, ám a magyar foci történetében már előfordult ilyen eset. Akkor, a Ferencváros esetében a fegyelmi bizottság a pályán elért eredményt hagyta jóvá. Néhány éve precedens értékű döntés született, így meggyőződésem, hogy most sem hoz más határozatot a testület - kommentálta az eseményeket Sákovics Péter.

További képek a mérkőzésről

Vonatkozó fórumunk:
Ebben az évben a Hali egy vesztes!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!