Kispest-Haladás 1-1 (1-1)

A Hali számára akár végzetes is lehetne a pályán elért eredmény, ám könnyen előfordulhat, hogy a rossz látási viszonyok miatt megóvják meccset.

Állítólag ugyanis a "skót" kispestiek a villanyvilágításon igyekeztek spórolni. Apró hiba, hogy mindezt este tették...

Kispest-Haladás 1-1 (1-1)
Kipest, 300 néző, vezette: Bukovics.
Kispest: Tóth, - Babos, Lőrinc, Dubecz, Balint (Lászka), - Füzi, Lipták (Borguly), Batrinu, Németh (Téger), - Sasu, Torghelle.
S.Oliver-Haladás: Takács, - Kaj, Flavio Pim, Szekér, Selymes (Némethy), - Juhász, Somfalvi, Tóth P. (Alex), Leandro, - Filipovics, Halmosi (Fred).

12. perc: Megszerezte a vezetést a Haladás. Somfalvi pontos indításával Juhász iramodott meg a jobb oldalon, a középpályás beívelését követően Halmosi nem tudta megcsúsztatni a labdát, amelyet így a bizonytalankodó hazai védők gyűrűjében Leandro szerzett meg. A brazil kapura fordult, majd középről, mintegy hat méterről lőtt ballal Tóth kapujának közepébe. 0-1

23. perc: Egyenlített a Honvéd. Érdekes módon a zöld-fehérek végezhettek el szabadrúgást a kispestiek térfelének közepén. A felívelés után felszabadítottak a védők, a középpályán Sasu egyből a leshatáron mozgó Torghellét indította. A fiatal csatár lefutotta Szekért, majd éles szögből, nyolc méterről Takács hasa alatt a hosszú sarokba tüzelt. 1-1

67 perc: Két gól is szerezhetett volna rövid időn belül a Hali. Leandro hozta fel a labdát a középpályán, majd balról az ötésfelesre berobbanó Filipovics fejére varázsolta a labdát. A bosnyák csatár fejelt, Tóth hatalmas bravúrral a felső lécre tolta a labdát. Nem sokkal később Somfalvi ívelt középre, a kispesti védők csak megcsúsztatni tudták a labdát, amely így az őrizetlenül maradt Alex elé került. A brazil csatár elképesztően nagy helyzetben öt méterről fölé emelt.

71. perc: Borgulya könyökölte le Pimet a szombathelyiek tizenhatosa előtt. Bukovics ugyan észrevette az esetet, és szabadrúgást is ítélt a vendégek javára, ám lappal nem büntette a hazai cserecsatárt. Flavio Pim folyamatosan reklamált, amiért a bíró szabadrúgást ítélt a piros-feketék javára. Szekér elvitte a labdát a "helyszínről", amiért Bukovics sárga lapot adott. Szekérnek viszont már volt egy ilyen kártyája, így mehetett zuhanyozni.

81. perc: Filipovics lépett volna ki a leshatáron, ám a partjelző intésére Bukovics lest ítélt. A bosnyák center labdaelrúgásért sárga, Somfalvi pedig reklamálásért piros lapot kapott.

85. perc: Szentes Lázár a partvonal mellé hívta tanítványait, ugyanis a meccs már-már töksötétben zajlott, ugyanis a házigazdák elfelejtették felkapcsolni a világítást. Később ugyan bekapcsoltak néhány reflektort, de normális fényről így sem lehetett beszélni. Később folytatódott a játék.

A szombathelyiek számára akár végzetes is lehetne a pályán elért eredmény, ám könnyen előfordulhat, hogy a Haladás a rossz látási viszonyok miatt megóvja a meccset.

Vonatkozó cikkeink:
Az utolsó esély
Somfalvi nagy harcra számít

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!