A tét nyomta a Haladást

Szentes Lázár szerint nem a csapat lelkesedésével volt gond a Kispest elleni mérkőzésen.

A Bozsik-stadionba kilátogató nézők, valamint a televízió képernyője előtt ücsörgő Haladás-szurkolók többsége nagyot csalódott a csapatban: a szombathelyiektől mindenki hatalmas lelkesedést várt el, hiszen egy esetleges győzelemmel nagy lépést tehetett volna a gárda a hőn áhított célkitűzés, a bentmaradás eléréséért.

Ehelyett meglehetősen langyosan kezdtek a vendégek, majd Leandro fontos gólja után érthetetlenül a Szentes-legénység zavarodott meg. A szombathelyiek trénere úgy látja: nem az akarással volt baj a szombat esti bajnokin.
- Az elmúlt hetek, hónapok pechszériája kizsigerelte a játékosok idegeit: hiába játszottunk olykor jól, vagy eredményesen, mindig közbejött valami, ami miatt nem tudtunk előrelépni. A Kispest ellen is mindenki rápörgött a meccsre, ám a nagy tét miatt görcsössé váltunk. Viszonylag hamar szereztünk gólt, a döntetlenre játszó Kispest pedig azonnal váltott, s a fővárosiak felpörgették a játékot. Sajnos, gyorsan egalizálták az eredményt - foglalta össze az első félidő eseményeit a zöld-fehérek szakvezetője, aki a szünetben bátrabb támadójátékot kért a fiúktól.

- Bosszantott, hogy sérülések miatt nem tudtam szakmai cseréket végrehajtani. Selymest már az első félidőben le kellett hoznom, Tóth Péter pedig hatalmas rúgást kapott Sasutól, a középpályás is jelezte már a szünetben, hogy nem tudja sokáig folytatni a játékot. Tisztában vagyok azzal, hogy Halmosit is előbb le kellett volna cserélni, de említhetném Filipovicsot is, akivel ugyancsak voltak problémáim. A félidő derekára aztán kijött néhány futballistán az idegi fáradtság. Hiába kértem egész héten, hogy próbálják megfékezni indulataikat, nem mindenki tudta magát tartani. A kiállítások után már nem volt esélyünk a három pont begyűjtésére - így Szentes Lázár, aki tíz perccel a meccs lefújása előtt az oldalvonalhoz hívta játékosait.

- Már sokkal korábban szóltunk a negyedik játékvezetőnek, hogy kapcsoltassák fel a világítást, mert Flavio Pim és Takács Tamás sem lát tökéletesen. Erre nem kaptunk választ, s amikor a brazil védő már tényleg sokadszorra szólt a látási viszonyok miatt, akkor kérettem a vonal mellé a fiúkat. A vezetőkkel mindeközben egyeztettem, az ügy folytatásával kapcsolatban ők tudnak pontos információkkal szolgálni - mondta végül a vezetőedző.

Vonatkozó cikkünk: Kispest-Haladás 1-1 (1-1)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!