Lesz folytatása a Kispest meccsnek

Sákovics Péter, a S.Oliver-Haladás szakmai igazgatója érdeklődésünkre a következőket mondta:
- A versenyszabály szerint május 16-a utána mérkőzések hivatalos kezdési időpontja 17 óra. Ennél később csak villanyvilágítással rendelkező pályán rendezhetnek meccset, s a fényeket természetesen be kell kapcsolni. Amennyiben ez nem történik meg, akkor ugyancsak a versenyszabályzat szerint a rendező csapat éves teljesítményéből három pontot le kell vonni. Nyolc napon belül kell óvnunk, de egyelőre nem döntöttük el, hogy élünk-e ezzel a lehetőséggel. Annyi azonban biztos, hogy arra kérjük a ligát, hogy a fenti szabályokra hivatkozva marasztalja el a kispestieket - fogalmazott a szakmai igazgató.

Vonatkozó cikkünk:
A tét nyomta a Haladást
Kispest-Haladás 1-1 (1-1)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!