A szombathelyiek levelében szerepel, hogy a második félidőben Nagy László technikai vezető többször szólt a negyedik játékvezetőnek, hogy a bíró kapcsoltassa fel a villanyvilágítást a stadionban. Miután ez nem történt meg, Szentes Lázár a találkozó nyolcvanharmadik percében magához hivatta játékosait.
"A Haladásban szereplő Flavio Pim igazolhatóan úgynevezett farkasvakság nevű betegségben szenved, aminek a tünete röviden az, hogy szürkületben szinte egyáltalán nem lát. Somfalvi Csaba színtévesztő, a szürkület őt is zavarta a játékban" - áll az óvásban. A zöld-fehérek álláspontja szerint a Versenyszabályzat egyértelmű kötelezettségévé teszi a rendező sportegyesületnek, hogy a 17.00 óránál későbbi kezdési időpontú mérkőzésen a pálya villanyvilágítását működtesse és így biztosítsa a mérkőzés zavartalan lebonyolítását, a megfelelő látási viszonyokat.
A Haladás álláspontja szerint "a Kispest-Honvéd pályája a világító berendezés szándékos be nem kapcsolása miatt mérkőzésre alkalmatlan állapotba került a mérkőzés folyamán, s ezért az óvási ok a mérkőzés ideje alatt keletkezett." A szombbathelyi klub arra kéri a fegyelmi bizottságot, hogy a mérkőzés pályán elért eredményét semmisítse meg, és a rendező sportszervezet hibáját szankcionálja a Versenyszabályzatban előírt módon.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!