A S.Oliver-Haladás-Győr mérkőzést az ETO óvta meg, mivel a szombathelyi csapatban három percig hat idegenlégiós tartózkodott a pályán. A meccs végeredményét (0-0) a testület semmissé nyilvánította, és a három pontot három-nullás gólkülönbséggel a győrieknek ítélte. A döntés várható volt, a szombathelyi klub vezetői ugyanis tisztában voltak azzal, hogy hibájukért milyen büntetés jár.
Később tárgyalta a bizottság a zöld-fehérek által megóvott Kispest-Honvéd-S.Oliver-Haladás mérkőzést. Mint ismeretes, a szombathelyiek azt sérelmezték, hogy a hazaiak nem kapcsolták fel időben a villanyvilágítást, és így több Haladás-játékos nem látott rendesen a pályán.
Nos, a grémium nem fogadta el a vasiak óvását, mondván Bukovics játékvezető szerint a látási viszonyok nem befolyásolták a mérkőzés végeredményét. A testület a pályán elért eredményt (1-1) hagyta jóvá.
Ezzel végleg eldőlt, hogy a S.Oliver-Haladás az utolsó forduló eredményétől függetlenül kiesett az élvonalból.
Vonatkozó cikkünk:
Óv a Haladás
Már csak a fegyelmi bizottságban bízhat a Hali
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!