Kelendőek a Haladás-játékosok

Információink szerint Halmosi és Leandro mellett Juhász, Némethy és Filipovics is kapott ajánlatot.

A téli szünetben szinte nem telt el úgy nap, hogy Halmosi Péter nevét ne hozták volna hírbe valamelyik első ligás csapattal. A huszonhárom esztendős játékosért bejelentkezett a Debrecen, a Ferencváros, az Újpest, a Videoton, a legkomolyabb ajánlatot pedig a győri ETO tette. Az üzlet azonban meghiúsult, ugyanis a Rába-partiak nem tudtak megállapodni a szombathelyi balszélsővel.

A minap a sportnapilapban aztán már tényként közölték, hogy Halmosi Péter megegyezett a Újpesttel. A kétszeres válogatott támadó szerint korántsem ilyen egyszerű a helyzet.

- Kétségtelen, hogy tárgyaltam az ÚTE-vel, ám személyes találkozón még nem vettem részt. Mivel akadnak vitás pontok a lilák által megküldött szerződéstervezetben, éppen ezért korai még arról beszélni, hogy az Újpest játékosa leszek - így a fiatal játékos, aki csak úgy, mint télen, ezúttal sem szűkölködik ajánlatokban.

- Több osztrák együttes keresett meg, s emellett még létezik egy másik nyugat-európai "vonal" is. Elsősorban külföldön szeretném folytatni pályafutásomat, fejlődésemet az szolgálná, ha egy erős bajnokságban szerepelhetnék. Nagyon sokat köszönhetek Szombathelynek, nevelőegyesületemnek, a Haladásnak, a szurkolóknak, most úgy érzem, hogy váltanom kell - mondta végül Halmosi.

Némethy László három éve került Szombathelyre: a középpályás a Kispest-honvéd együtteséből igazolt a vasi csapathoz. A játékos szerződése lejárt, s bár több kérője is akadna, azért szívesen maradna a Haladásnál.

- Novemberben egyszer már tárgyaltam a vezetőkkel, és akkor sikerült is megállapodnunk. Azóta viszont eltelt fél év, és még érdemben nem tértünk vissza a szerződésre. A Dunaferr részéről megkerestek a közelmúltban, de konkrét tárgyalásokat még nem kezdtem a piros-fehérekkel. Az az igazság, hogy nagyszerűen érzem magam Szombathelyen, így nem akarok mindenáron váltani. Örömmel értesültem a befektető érkezéséről, remélem, hogy Bíró Péter érkezésével lesz elegendő pénze a klubnak a csapat együtt tartására. Én mindenesetre szívesen maradnék a Haladásban - fogalmazott a középpályás.

A brazil Leandro - Halmosihoz hasonlóan - egészen biztosan elhagyja a vasi megyeszékhelyt. A balhátvédet szinte valamennyi első ligás magyar gárda szívesen látná soraiban, ám a húsz esztendős játékos külföldi ajánlattal is rendelkezik. Információink szerint Leandro menedzsere több portugál élvonalbeli klubbal is egyeztetett, így a bekk vélhetően Luzitániában folytatja pályafutását.

Juhász Tamás és Almir Filipovics iránt az első osztályba feljutott Siófok érdeklődik. Mint ismeretes, mindkét futballista korábban már szerepelt a Balaton-parti gárdában. Juhász szerződése lejárt, így a piros-fekete klubnak csak a játékossal kell megállapodnia, a bosnyák csatárt viszont még két évig érvényes kontraktus köti a zöld-fehérekhez.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!