Nem lesz S.Oliver a Hali

Elképzelhető, hogy a hét végére befejeződnek a tárgyalások a Lombard és a Haladás képviselői között.

Szegner Zsolt, a Haladás ügyvezetője lapunk érdeklődésére közölte: jó ütemben haladnak a tárgyalások, s nem elképzelhetetlen, hogy már a hét végén pont kerül a Lombard tulajdonosával, Bíró Péterrel kötendő szerződésre.

Bíró Péter ezáltal többségi tulajdonosként, a szombathelyi önkormányzattal és a MÁV-val jó partneri viszonyban irányítja majd a zöld-fehér futballklubot - mondta az ügyvezető, aki úgy véli: a tőkeerős tulajdonos érkeztével biztos anyagi háttérrel dolgozhat a későbbiekben a Haladás.
Bíró Péter célja első évben egyértelműen a feljutás, majd egy ütőképes, stabilan élvonalbeli gárda kialakítása - fogalmazott Szegner Zsolt.

A zöld-fehérek játékoskeretével kapcsolatban az ügyvezető elmondta: az egyeztetések a jövő hét elején kezdődnek meg.
- Mindenképpen erős együttessel vágunk neki a második vonal küzdelmeinek. Meggyőződésem, hogy Bíró Péter is tisztában van azzal, hogy az elmúlt bajnokságban az NB/I B Nyugati csoportjának hatodik helyén végző tatabányai csapat nem képes kivívni a feljutást. Arra törekszünk, hogy együtt tartsuk jelenlegi játékoskeretünket. Reményeim szerint sikerül megfelelő helyettesekkel pótolni a távozókat - így az ügyvezető.

Ugyancsak a szombathelyiekkel kapcsolatos információ, hogy a S.Oliver a jövőben nem lesz névadó szponzora a Haladásnak, ám a Marc-ra a jövőben is számíthat a vasi futballklub.

A Haladás szurkolói ankétot tart csütörtökön délután hat órakor a MÁV igazgatóságon. A szombathelyi focibarátok ekkor találkozhatnak Bíró Péterrel.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!