Somfalvi maradna

Bár több ajánlattal is rendelkezik a Haladás csapatkapitánya, a középpályás szívesen maradna Szombathelyen, ha rendeződik a klub anyagi helyzete.

Szerda délután a szombathelyi futballklub vezetői röviden tájékoztatták a játékosokat a Bíró Péterrel folytatott tárgyalásról. A csapat kapitánya, Somfalvi Csaba bizakodó befektető érkezését illetően.

- Természetesen biztató, hogy a klub egy valódi, tőkeerős befektetővel vette fel a kapcsolatot, s reményeink szerint sikerül is mielőbb aláírni a kontraktust. Játékostársaimmal úgy tudjuk, hogy Bíró Péter hosszútávra tervez a Haladással, azaz, amennyiben létrejön a szerződés az üzletember és a klub között, úgy a gárda anyagi helyzete végre stabilizálódna. Beszélgettünk a fiúkkal, és azt hiszem, sokan maradnánk a Haladásban, ha végre megoldódnának a pénzügyi problémák. Egyelőre túl sok konkrétumot nem tudok mondani, hiszen a tárgyalás részleteiről nem informáltak minket a vezetők - fogalmazott a szombathelyiek csapatkapitánya, akit információink szerint egy Borsodi Ligás csapat szeretne soraiban tudni. A szőke középpályás érdeklődésünkre elmondta: nagyon csábító ajánlatot kapott a közelmúltban, ám mivel minden szállal Szombathelyhez kötődik, így nem szívesen igazolna el a Haladástól.
- Nagyon remélem, hogy nekem, és több társamnak is sikerül megegyezni a vezetőkkel, s így egy éven belül visszakerülhet a gárda az élvonalba - mondta végül Somfalvi Csaba.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!