Száz százalékosak egymás között

A Szombathelyi Haladás az újonc Ajkához látogat a negyedik fordulóban: a Veszprém megyeiek - nem kis meglepetésre - eddig mind a három találkozójukat megnyerték!

Mindkét csapat eddigi mérlege: három meccs 9 pont!
A vasiak - ha nem is a legjobb játékkal, de - eredményesen hozták le az első három kört, hiszen hazai pályán 2 : 1-re verték a Kozármislenyt és 4 : 2-re az Integrál-DAC-ot, míg Mosonmagyaróváron 3 : 0-ra győztek. Az Ajka 2 : 1-es hazai győzelemmel indított az Integrál-DAC ellen, majd - eredményét illetően hasonlóan a Halihoz - idegenben 3 : 0-ra ütötték ki a KVSC-t. A harmadik körben pedig - óriási meglepetésre - a Barcsot fektették két vállra: 2 : 1-re nyertek újfent. Az újonc legjobbja - az egyébként Felcsútról két éve kirúgott - Varga István: a csatár már 3 gólnál tart. Ám ne feledjük: a Haladásnak is van 3 gólosa "Dr." Andorka Péter személyében, ráadásul míg a gólkirályra figyeltek a védők, addig a Hali-tábor Hutyu-ja, azaz Hujber Gábor négy gólt rámolt be az ellenfeleknek.

Egy kis történelem
A 2005/2006-os szezonra átszállójegyet váltottak az ajkaiak, így akkor találkozott utoljára a két együttes. Ajkán, egy hűvös tavaszi délutánon (két fordulót elhalaszottak 2006 márciusában, ezért ezzel a mérkőzéssel kezdődött a tavaszi szezon) a Haladás 3 : 0-ra győzött: Guzmics, Nagy Gábor és Mihalecz találataival - Nagynak az volt az első gólja a magyar másodosztályban.

Újabb sérülés
Sajnos a gyirmóti kirándulás nem csak a kiesés miatt volt fájdalmas: hiszen a Haladás - ha csak egy rövid időre is, de - elveszítette másik kiváló belső középpályását. Kaj Andrásnak mumusává vált a gyirmóti pálya, hiszen a felkészülés alatt is ott sérült meg, és volt kénytelen kihagyni az első bajnokit, és bizony most szerdán ugyanott kellett idő előtt elhagynia a játékteret. A kitűnő játékos a www.nyugat.hu - nak elmondta, hogy "Hál' Isten törés nincsen, meghúzódott egy szalag, és egy izom sérült meg. Jegelni, borogatni kell, és pihentetni. Egyelőre nem tudok ráállni, és nagyon fáj!" A Barcs-mérkőzés tévéközvetítéshez való igazítása jól jöhet most, hiszen jövő péntek (szeptember 7.) helyett csak szeptember 10-én, hétfőn lesz a találkozó, így legszerencsésebb esetben még az is előfordulhat, hogy akkor már játszhat Kaj András.

Rajos Gábor jobban van!
"Javulgat, gyógyulgat a sérülésem" - nyilatkozta a www.haladasfc.hu -nak a védekező középpályás. "Szombat este, a mérkőzés után röntgenre fogok menni, akkor még többet tudhatunk meg. Két hete semmiféle terhelés nem érte a lábamat, így lement a duzzanat. Ha rá is tudok állni holnap..... bizakodó vagyok!" - bízunk a legjobbakban, azaz, hogy az eredetileg prognosztizált 6 hétnél rövidebb lesz a játékos felépülésének ideje!

A találkozó legfontosabb paraméterei
Szombaton, 17:00 órakor kezdődik a mérkőzés: a Nyugat Rádió FM 88,4 élőben közvetíteni fogja. A találkozó játékvezetője Szabó Sándor lesz, és a Hali-drukkerek nem hagyhatják otthon az esernyőiket, mert a 20-22 °C-os hőmérséklet mellett futó záporokra is lehet számítani.

A IV. forduló további párosításai
A forduló péntek este kezdődött: a Pécsi MFC 1 : 0-ra győzte le a Kozármislenyt. A Haladás-meccsel egyidőben kerül megrendezésre a Dunaújváros - ESMTK, a Komló - Gyirmót és a Soroksár - Budaörs találkozók. Szombaton 19:00 órától a Felcsút Győrbe látogat, és az Integrál-DAC vendégei lesznek.
Vasárnap 17:00 órára két mérkőzés marad: Mosonmagyaróvár - Lombard és Barcs - Kaposvölgye.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!