Szekér még nem döntött

A játékos még nem döntötte el, hogy jövőre a Haladásban folytatja-e pályafutását.

Amint arról már korábban beszámoltunk, az új tulajdonos a tatabányai futballistákon kívül mindenképpen számít a Haladás értékes játékosaira. A hét végén Illés Zoltán, a Lombard klubigazgatója ismételten megerősítette: a tulajdonos örülne, ha a második vonalban is számíthatna a Lombard FC.-Haladás Szekér István szolgálataira. A rutinos játékos még nem döntötte el, hogy elfogadja-e az új tulajdonos ajánlatát, vagy esetleg máshol próbál szerencsét.

- Csak nagyon keveset tudok az új tulajdonos érkezéséről, és a vezetőkkel sem ültünk még tárgyalóasztalhoz. Nem tudom, hogyan alakul a sorsom, de várhatóan egy-két héten belül eldől, hogy hol folytatom a pályafutásom - mondta Szekér, aki később megjegyezte: több ajánlat közül is választhat a nyáron.

- Megmondom őszintén, jobbára külföldi kérők jelentkeztek be értem. Amint már mondtam, még nem döntöttem el, hogy maradok-e Szombathelyen, de az biztos, hogy ha el is igazolok a Haladástól, nem akarok távol lenni a családomtól, az otthonomtól - fogalmazott a védő, aki mindenképpen bíztatónak tartja, hogy tőkeerős befektető érkezik a zöld-fehér klubhoz.

- Bíró Péterrel még a télen a találkoztam, s nyugodtan állíthatom, hogy személyében roppant korrekt üzletembert ismertem meg. Természetesen megvárom a klub ajánlatát, addig egészen biztos, hogy nem kötelezem el magam máshova. Selymes Tibivel beszélgettünk a minap, s mindketten úgy látjuk: ha Bíró Péter kedvező feltételeket kínál, úgy maradunk a Haladásnál - mondta Szekér István.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!