Halmosi: GAK, vagy Újpest

Jövő héten dől el, hogy Halmosi Péter hol folytatja pályafutását.

A szombathelyiek balszélsője felemás évadot tudhat maga mögött: a huszonhárom esztendős balszélső bemutatkozott a válogatottban, ugyanakkor csapata kiesett az élvonalból, és a csatárként számításba vett játékos mindössze két gólt szerzett a bajnokságban.

Halmosi szerződése lejárt, így ingyen igazolható. Amint mondja, fejlődése szempontjából eljött a váltás ideje.
- Egyelőre nem döntöttem el, hogy hol folytatom pályafutásomat, de megmondom őszintén, nem szeretnék másodosztályban futballozni. A korábban napvilágot látott hírekből annyi igaz, hogy komoly ajánlatot kaptam az Újpesttől, de még nem írtam alá a szerződésemet, ugyanis egy külföldi klub is élénken érdeklődik irántam - így a kétszeres válogatott balszélső, aki később elárulta azt is, hogy a GAK vezetőinek figyelmét keltette fel korábbi produkciója.

- Ha minden igaz, a hét elején egy végső egyeztetést tartunk a grazi klub vezetőivel, és ha sikerül mindenben megegyeznünk, úgy biztosan Ausztriába igazolok. Ha nem sikerülne megállapodnunk, akkor várhatóan Újpestre szerződök. Mivel a liláknál Korolovszky, Tokody és Szélesi személyében több játékost is ismerek az utánpótlás-válogatottból, így nem kerülnék teljesen idegen környezetbe - mondta a támadó.
Halmosi Péter csupa szép emlékekkel távozik nevelőegyesületétől, a Haladástól.

- Csak köszönhetek a klubnak és Szombathelynek, hiszen a szülővárosomban lettem élvonalbeli futballista. Szerettem a Haladásban játszani, nagyszerű volt a közönség is, de most úgy érzem, váltanom kell. Remélem, hogy a Hali mielőbb újra az élvonalba kerül, s végre stabil tagja lesz az első osztálynak - tette hozzá végül a balszélső.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!