Egyelőre nincsen kezdőcsapat hétfőre

Csertői Aurél egyelőre nem jelölte ki az ötödik fordulóban, hétfőn pályára lépő csapatát. Ebben meghatározó az, hogy az U-21-es válogatottban szereplő (és tegnap San Marinoban a 6 : 1-es győzelemben részt vállaló) Guzmics Richárd - aki eddig a Szombathelyi Haladás 2007/2008-as szezonjának mindegyik mérkőzését végigjátszotta - szerepeltetéséről nem kapott választ a szövetségtől. Mint ismeretes, a Róth Antal irányította utánpótlás (és olimpiai) válogatott Európa-bajnoki selejtezőkön lép és lépett pályára, így szerdán a szerb válogatott érkezik az újpesti Szusza Ferenc stadionba - és a szakállás mester középső védőként számít Guzmics játékára.

Eltiltottja nincsen a vasiaknak, a két sérült állapota pedig napról napra bíztatóbb. Kaj András lábában elszakadt egy ín, a vérömlenyeket csütörtökön eltávolították, és a bokáját is helyreigazították. "Jobban vagyok, de bicegek még" - mondta a középpályás. Rajos Gábor lábát MR-rel vizsgálták meg, a repedés szépen, de biztosan forr; és az ő bokáját is helyreigazították.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!