Ők kezdenek a Barcs ellen

A vasárnap déli edzést követően Csertői Aurél kijelölte a Barcs ellen pályára lépő Haladás-tizenegyet. A kapuban Sipos Gábor fog állni, a négy védő, jobbról balra Schimmer Szabolcs, Subicz Gábor, Balassa Péter és Tóth Péter lesznek. Guzmics Richárd nem lesz tagja a hétfői keretnek: a Haladás válogatott védője az U-21-es Európa-bajnoki selejtezőre készül Róth Antal teamjében. A három középpályás Vörös Péter, Kovács Zsolt és Sipos Norbert lesznek, míg elől a szokásos, Hujber-"Dr." Andorka-Nagy trió rohamozza majd a vendégek kapuját. A találkozó hétfőn, 18:00 órakor kezdődik.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!