Utolsó lett a Lombard FC-Haladás

Nem rúgott gólt az ausztriai Antauban megrendezett villámtornán a most debütáló, új Haladás.

Szombaton délután az antaui villámtornára a Haladás mellett az Austria Wien, a Strum Graz, és az NK Zagreb csapata kapott meghívást. A nyitómeccsen a szombathelyiek ellenfele a Strum gárdája volt, amely meghatározó játékosai nélkül érkezett a Soprontól mindössze tíz kilométerre fekvő osztrák településre.

A zöld-fehérek a Táncsics - Kaj, Cseri, Farkas A., Tóth P. - Kiss B., Farkas V., Somfalvi, Nagy N. - Tüske, Preisinger összeállításban kezdték a kétszer huszonöt perces meccset. Az első helyzet a Haladás előtt adódott: Tüske csúsztatása után Preisinger elől csak nagy nehézségek árán tudtak felszabadítani a védők. A tizenharmadik percben Kaj tizenöt méterről célozta meg a hosszú sarkot, gólba tartó lövését azonban Preisinger a kapufa mellett blokkolta.

Negyed óra elteltével átvette az irányítást a "Sturm-C", és bizony Táncsicsnak többször is bravúrral kellett hárítania.

A második huszonöt percben a graziak beszorították a szürke mezben, és meglehetősen szürkén futballozó szombathelyieket. Negyed óra elteltével Cseri és Farkas hatalmas hibája után a magyar légiós, Szabics került helyzetbe, megelőzte a tétovázó Tóth Pétert, majd a kiinduló Táncsics fölött tizenkét méterről emelt a háló közepébe.

A hajrában továbbra is az osztrákok kezdeményeztek többet, de gól már nem esett, így a szombathelyiek az Austria Wirntől ugyancsak egy-nulla arányban vereséget szenvedő horvát NK Zagreb ellen léptek pályára a bronzmeccsen.

A horvátok ellen pályára lépő Lombard FC-Haladás inkább Lombard volt, mint Haladás, ugyanis a kezdőben mindössze két szombathelyi futballista jutott szóhoz. A Dombai - Farkas V., Cseri, Farkas A., Tóth P. - Kincses, Pusztai, Gonzalves, Schafranek - Arruda, Nagy S. összeállításban kezdő Lombard FC-Haladás ötven perc alatt összesen egy komoly gólhelyzetet tudott kidolgozni a meglehetősen keményen futballozó horvátok ellen. A cserekén pályára lépő Androka azonban nem tudta ellőni a labdát a kivetődő kapus mellett. A zöld-fehéreknél ezúttal mutatkozott be a fiatal hálóőr, Dombai András, aki nem tett rossz benyomást a szakmai stábra. A bronzmeccsen sem játszott jól a szombathelyi alakulat, igaz, a két hét múlva a magyar bajnok ZTE-ellen BL-selejtezőre készülő zágrábiak sem rukkoltak elő veretes produkcióval. Maradt a nulla-nulla, így következhetett a büntetőpárbaj. A vasiaknál Schafranek és Tóth Péter is hibázott, csak az Arrudát váltó Felipe rúgta be a tizenegyest. A horvátok valamennyi büntetőjüket értékesítették, így a Lombard FC-Haladás a negyedik, utolsó helyen végzett a villámtornán.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!