Idény eleji forma a Halinál

1:O-ás félidő után 4-O arányban nyert a Lombard FC-Haladás szerdai felkészülési meccsén az NB/III-ban botladozó kőszegiek ellen.

Mintegy hatszáz Hali-drukker látogatott ki szerda este a Rohonci úti stadionba, hogy megtekintse az új gárda első hazai felkészülési mérkőzését. Nos, a drukkerek az első percekben nem tudtak igazán a játékra koncentrálni (no, azért nem vesztettek sokat), ugyanis leginkább a tatabányai különítmény tagjaival ismerkedtek. A Lombard FC-Haladás a Dombai - Kaj, Farkas A., Farkas V., Tóth Péter - Kiss Béla, Somfalvi, Árki, Nagy Norbert - Preisinger, Nagy Sándor összeállításban kezdett, és a gyenge játékerőt képviselő kőszegieket nagy nyomás alatt tartotta.
Az első félidőben kissé sablonosan futballozott a Glázer-alakulat: a támadásokat középen erőltették a zöld-fehérek, s ha nagy ritkán sikerült megjátszani valamelyik szélsőt, úgy a beadásokkal akadtak problémák.
A játékrész hajrájában Preisinger révén egy lesgólt azért elért a hazai gárda, amely a második negyvenöt percben a Dombai - Nagy Gábor, Cseri, Pusztai - Schafranek, Gonzalves, Tóth Péter, Felipe - Kiss Béla (Kincses), Preisinger, Arruda összetételben futott ki a pályára.

Az erejükkel tökéletesen elkészülő kőszegiek bő tíz perc alatt összeroppantak, ezt kihasználva a szombathelyiek Kiss Béla, Nagy Sándor és Tóth Péter révén három gólt rámoltak be a sérülést szenvedett Martont váltó Táncsics kapujába.
A zöld-fehéreknél Somfalvi, Kaj, Tóth Péter, valamint a kerethez a napokban csatlakozott Árki aktivizálta magát az átlagosnál jobban. A szurkolók elsősorban a csatárok, valamint a belső védők produkciójával voltak elégedetlenek.

Rózsa

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!