Pécsi kirándulás előtt a Szombathelyi Haladás

A tavaly még az első osztályban szereplő Pécsi MFC-Pécs Pláza célja az azonnal visszakerülés volt...

A piros-fekete drukkerek elfordultak a csapatuktól
A legszörnyűbb dolog történt meg Pécsett, ami egy futballklubbal megtörténhet: a saját szurkolóik fordultak szembe a csapattal – elsősorban a vezetőségben és döntéseikben látnak olyan hibákat, amik ahhoz vezettek, hogy a Pécs csak az NB II középmezőnyében szerepel. A 2007/2008-as idényben szakmai okok miatt Nyugaton az első edzőváltás a baranyai megyeszékhelyen történt: a tavaly a Szolnokot az NB II élmezőnyébe vezető Kis Károly nem tudott maradandót alkotni, így Nagy Tamásé lett (nem először) a pécsi kispad. A bemutatkozás jól is sikerült, hiszen két meccsen négy pontot szedtek össze Kulcsárék.

Egy kis történelem
Az utolsó előtti NB I-es bajnoki mérkőzés a Rohonci úton 2004. május 19-én volt: 1 : 1-re végzett egymással az LFC-Haladás és a Pécs, a gólt a kerítésrázást beígérő Venczel Balázs szerezte. Azóta (hál’ Isten) se Lombard; se Pécs az NB I-ben, se Venczel Balázs a Haladásban… 2004. április 21-én Pécsett 2 : 0-ra győztek a hazaiak, előtte április 3-án 1 : 1 lett az eredmény a Mecsekalján. A 2003. június 21-i Pécs – Haladás (2 : 2) mindkét csapatnak a feljutást jelentette. És, hogy mikor nyert utoljára a Haladás Pécsett? 2000. március 18-án Balassa Péter és Horváth András góljaira csak egy válasz érkezett, így a Gerával felálló hazaiakat a Balassa-Kaj-Sipos Norbert-Tóth Péter fémjelezte Haladás-Milos 2 : 1-re legyőzte.

Eltiltás és sérülés
Mindkét csapat a sportszerűek közé tartozik: ahogy idén eddig csak egy eltiltottja volt a zöld-fehéreknek piros lap miatt (Gaál Gyöngyi adott két sárgát Sipos Norbertnek az első fordulóban), így állnak ezzel a pécsiek is. A rutinos Szabados József pont a múlt héten, Barcson kapott két sárga lapos figyelmeztetést, majd a második után a pirosat: egy mérkőzéstől tiltották el, ami éppen a Haladás elleni derbi. A vasiaknál először gyűlt össze ebben a szezon három sárga lapja valakinek: Hegyi László az, aki emiatt automatikusan ki kell, hogy hagyja a szombati mérkőzést. Többen vannak „veszélyben”, azaz két sárgájuk van: Sipos Norbert, Nagy Gábor, „Dr.” Andorka Péter, Vörös Péter. Kaj András is két sárgás, sajnos azonban a kitűnő középpályás visszatérésére (ahogy, az egyébként lapnélküli Rajoséra is) még várni kell.

Ünnepek a héten
Október 2-án Subicz Gábor a 25., egy napra rá pedig Sümeghy Zoltán a 18. születésnapját ünnepelte a héten. Október 4-én, a keret legfiatalabbjának Rácz Ferenc volt a névnapja, míg 5-e Aurél nap: Isten éltesse sokáig a Mestert és a többi ünnepeltet! A szurkolók három pontot kívánnak erre a hétre – Pécsett lesz lehetőség ezt megszerezni!

A mérkőzés legfontosabb paraméterei
A találkozó 15:00 órakor kezdődik, Berger József fújja majd a sípot. A sporttárs nem vezetett az elmúlt szezonban a Haladásnak. Zápor, zivatar 13-15 °C-os hőmérséklet várható a déli országrészben a mérkőzés idején.

A IX. forduló további párosításai
A Komló (16.) talán az utolsó szalmaszálat ragadhatja meg: bár, nem lesz könnyű dolga a megyebeli rivális, a Kozármisleny (15.) ellen. A Soroksár (14.) a Mosonmagyaróvárt fogadja – azaz az utolsó négy egymás ellen játszik: amelyik csapat győzni tud, komoly előrelépést tesz a középmezőny aljához való felzárkózásban. Az alsóházi derbik 15:00 órakor kezdődnek szombaton, de a Budaörs (5.) – Integrál-DAC (10.) mérkőzés is ekkor veszi kezdetét. 18:00 órától indul a labda az útjára Gyirmóton (4.), ahol az ellenfél az FC Ajka (11.) lesz, valamint Pápán, ahol a Lombard (2.) a Felcsútot (3.) fogadja. A forduló rangadója lesz ez a mérkőzés, kérdés, hogy a két talpig úriember: Bíró Péter és Urbán Flórián (szép egy páros) egyeztettek-e a találkozó előtt. Apropó Bíró Péter: az MLSZ-szel elégedetlenkedő zálogházas lett az NB II Ligatanácsának elnöke. Tiszta szívből kívánjuk az ideiglenes pápai címmel rendelkező üzletembernek, hogy nagyon hosszú ideig, sok-sok évig tartsa meg ezt a pozícióját!

Vasárnap 15:00 órakor kezdenek meg két mérkőzést: az Erzsébeti SMTK (7.) a Barcsot (12.) fogadja, míg a Kaposvölgye (6.) a Dunaújvárost (9.).

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!