Támadni akar a Haladás

Győzelemmel feledtetné szurkolóival az első játéknapon elszenvedett vereséget a Lombard FC-Haladás.

Nem a tervek szerint alakult a bajnoki rajt a Haladás számára: a hatvan percig emberhátrányban futballozó zöld-fehérek vereséget szenvedtek a közepes játékerőt képviselő nyíregyháziak otthonában. Glázer Róbert, a Lombard FC-Haladás vezetőedzője úgy látja: a szombat esti találkozón mindenképpen ki kell köszörülni a csorbát, azaz le kell győzni a több, NB/I-es múlttal rendelkező játékost soraiban tudó hévízieket.

- Sajnos, ahogy Nyíregyházán, úgy az első hazai meccsen sem tudom a legjobb összeállításban pályára küldeni a csapatot, ugyanis sérülteink még nem bevethetőek - kezdte mondandóját a szombathelyiek trénere, aki a hévíziek ellen sérülés miatt nem számíthat Kiss Bélára, Nagy Sándorra, Somfalvi Csabára, Tüske Rolandra, Hornyák Vendelre, valamint Szűcs Mihályra. A szombaton este fél kilenckor kezdődő találkozón nem léphet pályára a Nyíregyházán kiállított, majd a fegyelmi bizottságtól egy mérkőzésre szóló eltiltást kapó Farkas Attila.

- Természetesen kielemeztük a múlt szombati meccset, és bizony most is csak azt tudom mondani, hogy komoly erőnléti problémái vannak a játékosoknak. Azt hiszem, a nyolchetes mikrociklus végére, azaz a negyedik-ötödik fordulóra lesz elfogadható kondícionális szinten az együttes. A héten tovább folytatódtak a kemény edzések, s most már látok bíztató jeleket - így Glázer, aki az aktuális ellenféllel kapcsolatban elmondta: a hévízi gárda gerince már több éve együtt játszik, a nyári átigazolási időszakban pedig NB/I-es múlttal rendelkező játékosokat szerződtettek. Ismeretes, hogy a zalai gárdához szerződött két volt Haladás-játékos, Tebeli és Fred is. A vezetőedző a vendégek gyors kontráira hívta fel játékosai figyelmét.

- Hazai pályán csakis a győzelem lehet az elfogadható eredmény. Agresszív letámadáson alapul majd a taktikánk, s remélem, szombaton már a helyzetkihasználásunk is jobb lesz, mint Nyíregyházán. A várható kezdőcsapat: Táncsics - Farkas V., Lőrincz, Nagy Norbert - Kaj, Czeglédi (Gonzalves), Árki, Tóth Péter - Kincses, Preisinger, Németh Tamás (Németh Attila).

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!