Lombard FC-Haladás-Hévíz 1-1 (0-0)

Hiába játszott majd fél órát emberelőnyben a Lombard FC-Haladás, mégsem sikerült begyűjtenie a három bajnoki pontot ...

Meglehetősen unalmas első félidőt produkáltak a csapatok szombaton este. Glázer Róbert a Táncsics - Farkas V., Lőrincz, Nagy N. - Kaj, Gonzalves, Árki, Tóth P. - Kincses, Preisinger, Németh Tamás összetételben küldte pályára gárdáját, amely az első játékrészben mindössze egy gólhelyzetet tudott kialakítani a zárt védekezésre berendezkedő hévíziek ellen. Az első - és a félidőben egyben az utolsó - labdarúgásra emlékeztető esemény Preisinger átadását követően Németh Tamás ollózása volt, amely után a labda a jobb kapufa tövén csattant.

A zöld-fehérek trénere cserélt a szünetben, a passzívan futballozó Gonzalves helyére Japa állt.

A második felvonásban a vendégek megérezték, hogy akár három pontot is szerezhetnek a szombathelyi kiránduláson. Negyed óra elteltével egy formás kontra végén Szabó Béla csavart Táncsics kapujának bal felső sarkába.

A gól után nem sokkal megfogyatkozott a vendéggárda. A hévíziek végezhettek el szögletrúgást, ám mielőtt középre szállt volna a labda, Zugor - Szabó játékvezető szerint - megütött egy szombathelyi védőt. A bíró azonnal kiállította a hévízi futballistát.

A hazaiak a hatvanötödik percben egyenlítettek: egy harmincöt méteres szabadrúgás után Árki csúsztatott a hévíziek kapujának bal alsó sarkába.

A hajrában beszorította ellenfelét a Haladás, ám a legígéretesebb helyzeteket sem tudták kihasználni a hazai támadók. A mutatott játék és az eredmény egyaránt csalódást okozott a mérkőzésre kilátogató mintegy kétezer szurkolónak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!