Itt a beléptető

A jövő szombati, Vasas elleni meccsen már beléptető-rendszer fogadja a Haladás-szurkolókat a Rohonci úti pályán.

Illés Zoltán, a Lombard FC-Haladás klubigazgatója érdeklődésünkre elmondta: a minap Győrben megnézték az ETO-stadionban felállított beléptető-rendszert. A berendezés elnyerte a szombathelyi klubvezetők tetszését, így a Vasas elleni, jövő szombati meccsen már a beléptető-rendszer fogadja a mérkőzésre kilátogató szurkolókat.

Ami a jegyárakat illeti: az ülő helyért ezer, az állóért pedig hatszáz forintot kell majd fizetni. Lesz kedvezményes tikett is: a négyszázötven forintos belépőket a nyugdíjasok, valamint a diákok vásárolhatják meg, igaz, nem a találkozó előtt a helyszínen, hanem munkanapokon reggel nyolctól délután négy óráig, valamint a mérkőzések napján reggel kilenctől este hat óráig a klubház első emeletén. Újdonság továbbá, hogy a fent említett időpontokban száz-száz darab ingyenjegyet vehetnek át a tizennégy évesnél fiatalabb, illetve a hetven évesnél idősebb Haladás-szurkolók.
Illés Zoltán arra kéri a szurkolókat, hogy ha tehetik, ne az utolsó percben érkezzenek ki a stadionba, mivel a beléptető-rendszer - amely egyenként engedi be a drukkereket - lassítja a bejutást a pályára.

Ugyancsak a zöld-fehérekkel kapcsolatos információ, hogy a gárda sérültjei - Nagy Sándor, Tüske Roland, Somfalvi Csaba, Kiss Béla, Hornyák Vendel, valamint Szűcs Mihály - az elmúlt héten Kecskeméten jártak Mohácsi doktornál. A specialistánál tett látogatás után a klubvezetés egészen optimista volt a sérültek állapotának javulásával kapcsolatban, ám az első tréning után kiderült: előfordulhat, hogy a hét végi, rákospalotai mérkőzésen sem számíthat a maródiakra Glázer Róbert, az együttes szakvezetője.

A klub elöljárói természetesen nem elégedettek a Lombard FC-Haladás rajtjával, ám Illés Zoltán bízik Glázer Róbertben.
- Ha a játékosoknak sikerül ledolgozniuk a fizikai lemaradásukat, és felépülnek a sérültjeink, úgy egészen biztos, hogy az első két játéknapon mutatott produkciónál lényegesen jobban futballozik majd a Lombard FC-Haladás - vélekedett a klubigazgató.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!