Jót tett a Halinak fejmosás

Hathatós fejmosásban részesítette játékosait Glázer Róbert, a szombathelyiek trénere a Vasas elleni összecsapás szünetében.

A szombat esti Lombard FC-Haladás-Vasas bajnoki összecsapás első félidejéről sok mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy a Rohonci úti stadionba kilátogató kétezerötszáz szurkoló élvezte volna a tavaly még első ligás gárdák játékát. A hazaiak megilletődötten kezdtek, a fővárosiak pedig a nem túl meggyőző Haladás-rohamok megtörésére fektették a legnagyobb hangsúlyt. A hálóőrök unatkoztak, az első kapura menő lövésre több mint harmincöt percet kellett várni, ekkor Nagy László emelt mintegy negyven méterről kapura, ám Nota könnyedén hárított. A szombathelyiek körülményesen szövögették támadásaikat, az angyalföldi védők így könnyen hárítottak. A piros-kékek hátsó alakzata nem cifrázta túl a feladatát: a rutinos Plókai, valamint a fiatal Hegedüs felváltva rugdosta ki a stadionból a közelükbe kerülő labdákat.

Szünet után aztán nagyot változott a játék: Árkiék összeszedték magukat, és negyed óra alatt elintézték a Vasast. Valami tehát történt a két játékrész között...

Egyenként értékeltem a játékosok teljesítményét, mit mondjak, a fiúk kaptak hideget-meleget. A sportággal kapcsolatban arra hívtam fel a figyelmüket, hogy a labdarúgás egészen egyszerű játék, hiszen passzolni és a futni kell - utalt a tizenöt perces fejmosásra Glázer Róbert, aki nyomatékosította: az első negyvenöt percben mutatott játékkal a futballisták nem tudják megkedveltetni magukat a közönséggel.

A második játékrészben már olykor-olykor jól futballozott a Haladás. Szembetűnő volt a két gárda közötti kondícionális különbség: a fővárosiak egy óra elteltével kifulladtak, gyakran csak szabálytalanságokkal tudták megfékezni az ekkor már ötletesen, és nem mellékesen lendületesen támadó szombathelyieket.

- Érkeztemkor azt ígértem, hogy kemény munka árán fizikálisan rendbe teszem a gárdát. Még nem vagyok tökéletesen elégedett, ám a rákospalotai, valamint a Vasas elleni mérkőzésen már sok pozitívumot láttam az együttes játékában. A sérültjeink állapota szépen javul, azt hiszem, Somfalvival, Nagy Sándorral és Szűcs Mihállyal kiegészülve már igazán bajnokesélyesként futballozunk - fogalmazta meg reményeit a zöld-fehérek vezetőedzője.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!