Németh kedveli Ábrahámot

Németh Tamás kifejezetten örül, ha a soron következő bajnoki meccsén Ábrahám játékvezető fújja a sípot: ekkor ugyanis tuti eredményes lesz.

Németh Tamás is azon ritka Haladás-játékosok közé tartozik, aki a kiesés után nem távozott Szombathelyről. A rutinos középpályást Glázer Róbert új poszton szerepeltette: a harmincegy esztendős futballista az elmúlt fordulókban a csatársor bal oldalán kapott helyet a csapatban. Aztán eltelt három forduló, és a góllövés csak nem jött össze Németh Tamásnak. Egészen a múlt szombatig, amikor is kétszer állította megoldhatatlan helyzet elé a Vasas kapusát, Julius Notát.

- Talán, ha az első három meccsen is Ábrahám játékvezető fújta volna a sípot - mosolygott a balszélső, aki lassan már kabalafigurájának tartja a profi liga egyik legrutinosabb sípmesterét.

- A Haladásnál másodszor dupláztam, s lássanak csodát, tavasszal, a Dunaferr elleni meccset is Ábrahám dirigálta. Azt hiszem, a "spori" tényleg szerencsét hoz nekem - folytatta a támadó, akit a gárda rajtjáról is megkérdeztünk.

- Természetesen jobb kezdésre számítottunk, hiszen négy forduló után mindössze öt ponttal állunk a tabella alsó felében. Nem várt könnyű feladat Glázer Róbertre, mivel rövid idő alatt kellett két csapatot összeötvöznie. Ennek ellenére megnyerhettük volna az első három meccsünket is, hiszen a Nyíregyháza és a Rákospalota ellen szabályos góloktól fosztott meg minket a játékvezető. Eleinte a szerencse is elpártolt tőlünk, remélem, Fortuna végre mellénk áll.

A Vasas elleni győzelem nagyon jót tett a csapatnak, de ez nem jelenti azt, hogy elbíznánk magunkat. Győzni megyünk Balassagyarmatra, ahol egy cseppet sem lesz könnyű dolgunk, hiszen szombati ellenfelünk mindkét hazai mérkőzésén diadalmaskodott. Bízom a gárdában, és persze abban is reménykedek, hogy - bár nem valószínű, hogy Ábrahám játékvezető lesz a bíró - betalálok a gyarmatiak hálójába is - mondta végül.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!