Öltözői értékelés

Glázer Róbert úgy döntött, hogy a rutinos Balogh Tamás áll majd a Lombard FC-Haladás kapujában a Diósgyőr elleni, szombat esti rangadón.

Higgadtan elemezte az öltözőben Glázer Róbert a balassagyarmati, kettő-egy arányban elveszített mérkőzés tapasztalatait.

- A tulajdonos, a szakvezetés és a közönség egyaránt győzelmet várt a csapattól Balassagyarmaton. Az optimista szemlélet abból fakadt, hogy a zöld-fehérek tavaly még az élvonalban, a hazaiak pedig a harmadosztályban szerepeltek. Emellett a Vasas elleni meccs második félidejében már láthattunk bíztató jeleket. Ehhez képest nem játszott jól a csapat, és a hazaiak lelkesedésüknek, valamint jobb helyzetkihasználásuknak köszönhetően megérdemelten nyertek - fogott bele a zöld-fehérek szakvezetője, aki az ötödik forduló után számos változtatást hajt végre a kezdőcsapatban.

- A sors furcsa fintora, hogy a gyengébb teljesítménnyel előrukkoló Tóth Péter bokasérülése, Kaj András pedig agyrázkódása miatt nem áll a rendelkezésemre. Őket minden valószínűség szerint a sérüléséből teljesen felépült Szűcs Mihály és Nagy Norbert pótolja. Változás lesz a kapusposzton is: mivel Táncsics produkciójával elégedetlen vagyok, így a rutinos Balogh Tamás nevével kezdődik majd a diósgyőriek elleni kezdőcsapat. A csatársorban is változás várható: Nagy Sándor biztosan a kezdőcsapatban kap helyet - osztotta meg elképzeléseit Glázer Róbert, aki elárulta azt is, hogy bizony büntetéseket is kiosztott a vesztes gyarmati összecsapás után.
A Lombard FC-Haladás szerda este Jánosházán lép pályára edzőmeccsen.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!