Hosszú ideje húzódik Balassa Péter és az Új Lombard Kft. ügye. A Haladás csapatkapitánya februárban nyert jogerősen pert a Bíró Péter nevével fémjelzett cég ellen. Azóta a Veszprém Megyei Bíróság elrendelte a pápai focicsapatot működtető Kft. felszámolását, és az MLSZ is fizetésre szólította fel a Lombardot. Az ügyben tegnap váratlan fordulat állt be, hiszen a Gergely Tamás ügyvéd megkereste Dr. Horváth Pétert Balassa ügyvédjét, hogy milyen módon utalják át a focistának járó pénzt. Ma elküldöm Balassa Péter számlaszámát aztán várjuk, hogy mi történik. -mondta a Nyugat Rádiónak Dr. Horváth Péter. Az ügyvéd egyébként megóvta a Lombard Pápa Fc valamennyi bajnokságban eddig lejátszott mérkőzését,hiszen szerinte az NB2 versenyszabálya egyértelműen fogalmaz, amikor azt mondja nem indulhat a bajnokságban olyan csapat amelyiknek tartozása van egy játékosa felé.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!