Befejeződött az NB II Nyugati-csoportjának őszi szezonja

Elmaradt mérkőzéseket pótoltak be ezen a hétvégén. A múlt héten ugyanis 20 cm hó borította a Mecseket és környékét...

Hóviharból sártengerbe
Szombaton a Haladás közvetlen riválisa, a Felcsút látogatott a Dél-Dunántúlra. A komlóiak a természetet is segítségül hívták a mérkőzésre: a múlt héten lehullott havat nem takarították le a pályáról, hanem hagyták, had olvadjon el – ennek következtében sártenger lett a komlói gyep. Ám ez sem akadályozta meg a Felcsútot abban, hogy nyerjen: Kovacsics háromszor is túljárt Kovácsevics eszén, azaz 0 : 1 után hiába tudott még egyenlíteni a Komló, az utolsó tíz percben kétszer is beköszönt a csatár, és ezzel az élre rúgta a Felcsútot.
Jelenleg három 34 pontos csapat áll a dobogón: a Felcsút az első, hiszen pontjainak számát 11 győzelem és 1 döntetlen adja, ám a gólaránya is a legjobb: 36-ot rúgtak és 12-t kaptak. A Szombathelyi Haladás második, 10 győzelemmel és 4 döntetlennel – ugyanígy áll a Lombard-Pápa is, ám míg a Halinak 35 : 15 a gólaránya, addig a pápaiaknak csak 23 : 8.

„Barcs-rovat”
A Haladás következő ellenfelét adó Barcs ezúttal eljutott Kozármislenybe (múlt héten a barcsi sporttelepről el sem tudtak indulni a hatalmas havazás miatt) – és ha már ott voltak, akkor el is hozták a három pontot. Egy fejesből és egy (utólag kiderült: jogtalan) büntetőből szereztek kétgólos előnyt id. Dárdai Pál tanítványai az első fél órában, de még szünet előtt szépíteni tudott a hazai együttes. A második félidőt végigvédekezte a Barcs és tulajdonképpen rászolgáltak a győzelemre. Érdekesség: 762 perc után kapott gólt a Misleny – ebben a kategóriában ez a leghosszabb sorozat (eddig) a 2007/2008-as szezonban.

A XV. forduló statisztikája
A másik vasárnapi mérkőzésen 1 : 1-re végzett a Kaposvölgye az Integrál-DAC-cal. Ez volt az egyetlen döntetlen az utolsó őszi körben: 2 hazai győzelem (Budaörs – Pécs 1 : 0, Gyirmót – ESMTK 5 : 1) mellett, öt idegenbeli siker (Dunaújváros – Haladás 0 : 2, Soroksár – Lombard 1 : 2, Mosonmagyaróvár – Ajka 1 : 5, Komló – Felcsút 1 : 3, Kozármisleny – Barcs 1 : 2) született. Kicsit összekapták magukat a csapatok, 27 gólt rúgtak – ez volt a negyedik legtöbb az ősz során: 3.38-as átlagnak felel meg mérkőzésenként.
A nézőszám azonban katasztrofális volt: mindössze 2.100-an látták a nyolc találkozót – még leírni is fájdalmas: 263 fős átlagot jelent ez. A Haladás dunaújvárosi szereplését látták a legtöbben – a Nemzeti Sport szerint 600-an, no meg párszázezren a tévéképernyők előtt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!