Az első idegenbeli siker

Első idegenbeli győzelmét aratta vasárnap délután a Lombard FC-Haladás.

A másodosztályú bajnokságban idegenben eddig nem sok babér termett a szombathelyi alakulatnak. A zöld-fehérek a nyitófordulóban Nyíregyházán szenvedtek vereséget, majd a rákospalotai pontszerzés után Balassagyarmaton is vesztesen hagyták el a pályát Farkasék.

A vasárnapi meccs előtt Glázer Róbert azt fejtegette, hogy a gárda formába lendüléséhez egy idegenbeli győzelem mindenképpen szükséges. Fogadkoztak is Lőrinczék a találkozó előtt, s mint utóbb kiderült, a zöld-fehér játékosok betartották szavukat, s legyőzték az eddig gyengén teljesítő közlekedésieket.

- Egy egységes, jó együttest győztünk le vasárnap délután - kezdte a találkozó értékelését a szombathelyiek szakvezetője, aki úgy látja: csapata teljesen megérdemelten gyűjtötte be a három pontot.

- A labdát hetven százalékban mi birtokoltuk, s lényegesen több gólhelyzetet alakítottunk ki, mint ellenfelünk. A fiúk frissebben mozogtak, mint a Kecskemét ellen, s bár - elsősorban egy-nullás vezetésünknél - átéltünk egy kritikus időszakot, összességében az történt a pályán, amit mi akartunk. Természetesen örülünk a győzelemnek, de a helyén kezeljük a sikert. Nincs hurrá hangulat az öltözőben, hiszen még rengeteget kell dolgoznunk azért, hogy meg tudjunk felelni az elvárásoknak - fogalmazott Glázer Róbert.

A szombathelyiek vezetőedzője arra is kitért, hogy - meglátása szerint - a gárdát már nem jellemezte a BKV elleni meccsen a görcsösség. A tréner szerint mindenképpen gördülékenyebbé válna az együttes játéka, ha a meccsek első félidejében sikerülne bevenni az ellenfelek kapuját.

A zöld-fehérek legközelebb jövő szombaton Szolnokon lépnek pályára, majd október másodikán, szerdán Pápán vendégeskednek.

Vonatkozó cikkünk:
BKV Előre-Lombard FC-Haladás 0-2

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!