Utcahossznyi előnnyel az élen a Haladás "A" csapata

A" csapat az első, a 3-4 évvel fiatalabbakból álló "B" csapat pedig mindössze egyetlen vereséggel a negyedik a tabellán.

Haladás "A"

A Farkas Péter-Schäffer István edzőpáros által irányított együttes fikarcnyi esélyt sem adott a többi gárdának: már az őszi szezonban nyilvánvalóvá tették a fiúk, hogy bizony ők szeretnék megszerezni a másodosztály aranyérmét, és ezzel felkerülni az NB I-be. Tizenhárom mérkőzésből tizenkettőt megnyertek, a legnagyobb különbségű győzelmek a székesfehérvári Alba Régia ellen sikerültek: 11 : 0 itthon, és egy előrehozott mérkőzésen 10 : 0 idegenben. Egyetlen egy döntetlen "éktelenkedik" a táblázaton: a negyedik fordulóban az Illés Akadémia csapata ellen játszott 1 : 1-et az együttes. A tavaly a Sopronnal az utolsó fordulókig késhegyre menő küzdelmet folytató csapat idén minden mutatóban ellenfelei fölé nőtt: a legtöbbször győzött, a legkevesebbszer (egyszer sem) kapott ki. A legtöbb gólt rúgta, a legkevesebbet kapta - ebből következően a legjobb gólaránnyal rendelkezik. 11 pont a csapat előnye, a legnagyobb riválist, a Győri ETO-t itthon 1 : 0-re verte meg a Haladás.

Haladás "B"

Az Illés Béla Futballakadémia együttese remekül helytállt a 3-4 évvel idősebbek között. Amennyiben bepótlásra kerül a mezőny leggyengébbje, az Alba Régia elleni mérkőzés, akkor a Haladás "B" csapata mindössze egyetlen pontra lesz a második helytől! Az együttes egyetlen vereségét Pápán szenvedte el (a csapatnak ez volt az első idegenbeli találkozója). A Haladás "A" ellen játszotta az első döntetlent, de ponttal tértek haza a fiúk Győrből is (0 : 0 az ETO-nál). Talán kétszer maradhatott egy kis hiányérzet a Nagy József vezette együttesben: Mosonmagyaróváron a minősíthetetlen körülmények miatt, itthon a Sopron ellen pedig a rengeteg kihagyott lehetőség miatt bosszankodhattunk, és lett mindkét derbi döntetlen. A harmadik legjobb gólarány, a harmadik legtöbb rúgott gól, a harmadik legkevesebb kapott találat - ezek mind arra predesztinálják a csapatot, hogy harcban legyen a dobogóért!

A nyugati csoport állása

M

Gy

D

V

L-K

Gk

P

1.

Haladás A

13

12

1

-

68- 6

+62

37

2.

Győri ETO

12

8

2

2

28- 9

+19

26

3.

Gyirmót SE

12

8

2

2

29-16

+13

26

4.

Haladás B

11

6

4

1

30-12

+18

22

5.

Pápa B

12

7

1

4

32-20

+12

22

6.

Zalaegerszegi TE FC

12

7

1

4

27-23

+4

22

7.

FC Ajka

12

5

3

4

24-21

+3

18

8.

Mosonmagyaróvár

12

4

1

7

25-27

-2

13

9.

Pápa A

12

4

1

7

22-39

-17

13

10.

Integrál-DAC

12

3

-

9

14-44

-30

9

11.

Sopron

11

2

2

7

19-31

-12

8

12.

Felcsút

11

1

1

9

9-30

21

4

13.

Alba Régia

12

-

1

11

4-53

-49

1

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!