Vasi rangadó előtt

Egykori fiókcsapata ellen lép pályára vasárnap délután fél öttől a Lombard FC-Haladás.

Két, kifejezetten jó formában lévő alakulat méri össze tudását vasárnap délután fél öttől a Rohonci úti stadionban. A Lombard FC-Haladás négy meccset nyert meg zsinórban, a bükiek pedig valósággal szárnyalnak a pontvadászatban, s jelenleg a tabella második helyén tanyáznak.

Presztizsmeccs lesz ez a javából. A találkozó különlegességét adja, hogy a büki gárdában legalább fél tucat, egykoron Szombathelyen szerepelt futballista játszik. No, és az sem mellékes, hogy a papíron házigazdának számító piros-fehérek kispadján a Haladásnál korábban szép sikereket elért Mihalecz István ül majd.

A zöld-fehérek győztes kupameccsen vannak túl, igaz, Balassáéknak csak az utolsó percben elért góllal sikerült továbbjutniuk az NB/III-as sümegiek ellenében.
Glázer Róbert is természetesen tudja, hogy fontos találkozó előtt áll csapata.

- Presztizsmeccset játszunk a hetek óta remeklő bükiek ellen. A találkozó pikantériáját adja, hogy a piros-fehérek gárdájában több volt Haladás-játékos is helyet kap. A bükiek régóta együtt játszanak, és véleményem szerint masszív csapatot alkotnak - jellemezte a megyei riválist a szombathelyiek szakvezetője.

- Tiszteletben tartjuk a vendégek eddig elért eredményeit, de mi minden meccsen győzni akarunk. Jó sorozatot tudhatunk magunk mögött, remélem, vasárnap folytatódik a győztes szériánk - fogalmazta meg elvárását Glázer Róbert, aki eltiltás miatt nem számíthat a sümegi találkozón győztes gólt szerző Tóth Péterre. Hiányzik majd a keretből Nagy Norbert is, aki betegség miatt hagyott ki több edzést. Árki kisebb sérülésre panaszkodott a héten, a gólerős középpályás szereplése így kérdéses.

- Taktikánkon nem változtatunk, igyekszünk minél több labdát szerezni már az ellenfél térfelén. A vasárnapi derbin minden valószínűség szerint a Balogh - Szűcs, Farkas V., Lőrincz, Farkas A. - Kaj, Árki, Nagy L., Japa (Németh T.) - Tüske, Nagy Sándor összeállításban kezdünk - mondta végül a zöld-fehérek trénere.

A mérkőzést a büki együttes rendezi, így a Lombard FC-Haladás által kiadott bérletek erre a találkozóra nem érvényesek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!