Kaposváron a Haladás

Szerdán délután egytől lép pályára Kaposváron a Lombard FC-Haladás

Glázer Róbert két nappal a bükiektől elszenvedett vereség után amiatt bosszankodott, hogy csapata nyerési lehetőséget szalasztott el a vasi rangadón.

"Azt hiszem, aki látta a meccset egyetért velem abban, hogy lényegesen többet tettünk a győzelemért, mint a bükiek. Izgalmas, színvonalas mérkőzést vívtunk riválisunkkal, és bár nem játszottunk igazán jól, simán be kellett volna győjtenünk a három pontot. El kell ugyanakkor mondanom, hogy több egyéni próbálkozást és nagyobb vállalkozó kedvet vártam a fiúktól" kesergett a szombathelyiek vezetőedzője, aki nagyon sajnálja, hogy a lelkes Haladás-szurkolóknak nem sikerült szép estét szerezni vasárnap.

"Az elmúlt hetek eredményei hatására egyre közelebb került egymáshoz a szurkolótábor és a csapat. Most, e fájó vereséggel ismét távolabb lettünk a drukkerektől. Ígérhetem, hogy már szerdán, a Kaposvár ellen mindent megteszünk azért, hogy kiengeszteljük a gárdáért szorítókat" fogadkozott a tréner.

A zöld-fehérek szerdán az októberben elmaradt bajnokijukat pótolják Kaposváron. A hazaiak nincsenek jó formában, legutóbb Tatabányán szenvedtek kettő-nulla arányú vereséget. A tizenhatodik forduló után a tizenhatodik helyen állnak, tizenhét ponttal.

"Természetesen győzni szeretnénk, hiszen a bükiek ellen elhullajtott pontot mielőbb be akarjuk gyűjteni. Nem lesz egyszerű dolgunk, hiszen a kaposvári alakulat gerince már jó ideje együtt játszik. A vasárnap estihez képest több helyen változtatok a kezdőcsapaton. Tóth Péter letöltötte egymeccses eltiltását, így ő vélhetően pályára lép szerda délután. A tervezett kezdőcsapat: Balogh - Kaj, Lőrincz, Farkas V., Farkas A. - Balassa (Schafranek), Árki, Tóth Péter Nagy László (Kincses), Tüske, Nagy Sándor."

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!