Egy héten belül harmadik bajnokiját vívja szombaton délután a Lombard FC-Haladás. A zöld-fehérek ötven százalékos mutatójukon mindenképpen javítani kívánnak az elmúlt két fordulóban hat pontot gyűjtő celldömölkiek ellen.
- Céljaink eléréséhez feltétlenül le kell győznünk a kék-sárgákat, akik az elmúlt játéknapokon eredményesen szerepeltek. A fiúk a balszerencsés körülmények között elveszített Bük elleni meccs után Kaposváron küzdeni tudásból jelesre vizsgáztak, a gárda valamennyi tagja csúszott-mászott a sikerért. A kaposvári győzelem nagy veszteségekkel járt, hiszen a kezdőcsapatból hárman is megsérültek - fogalmazott Glázer Róbert.
Ami biztos: Balassa Péter és Kaj András nem csak szombaton hiányzik majd a csapatból, a két futballista ugyanis olyan súlyos sérülést szenvedett Kaposváron, hogy az idén már nem lépnek pályára.
Nagy László is rúgást kapott, szereplése erősen kérdőjeles. A biztos hiányzók közé sorolható Árki Gábor, aki szerdán begyűjtötte harmadik sárga lapját, így automatikusan eltiltását tölti.
És akkor még nem beszéltünk a régóta maródi Somfalviról, Nagy Norbertről és Obradovicsról.
- Régóta vallom, hogy mindig a pályára lépő csapat a legjobb. A keretünk bő, így azért tudom pótolni a hiányzókat. Ha szombat délutánig nem lesz újabb sérülés, úgy nagy valószínűséggel a Balogh - Szűcs, Lőrincz, Farkas V., Farkas A. - Schafranek, Czeglédi (Németh Tamás), Japa, Tóth Péter - Tüske, Nagy Sándor összeállításban kezdünk.
A Haladás szakmai munkájának irányítója egyébként küzdelmes mérkőzést, és természetesen zöld-fehér sikert vár.
- Csakis a győzelmekkel tudjuk visszaszerezni a bükiek ellen csalódott szurkolóinkat. Egyszerűen nincs más választásunk, be kell gyűjtenünk a három pontot - jelentette ki kategorikusan a tréner.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!