Simán győzött első edzőmérkőzésén a Haladás

Veszprém - Szombathelyi Haladás 0 : 4 ( 0 : 3 )

Haladás (I. félidő): Sipos - Schimmer, Guzmics, Balassa, Tóth - Kaj, Rajos, Vörös - Nagy, "Dr." Andorka, Pölöskei.

II. félidő: Rózsa - Suba, Subicz, Kovács, Finta - Csontos, Kaj, Hegyi - Hujber, Józsi, Mihalecz.

Gólszerzők: Pölöskei, Kaj, "Dr." Andorka, Mihalecz.

A Haladás az első edzőmérkőzésén magabiztosan győzött a veszprémi műfűvön. Az újak hozzáállása megfelelő volt, lelkesen, és jól játszottak. Schimmer beadása után Pölöskei szerezte meg a vezetést, majd Kaj 18 méteres átlövésével lett kettő közte. Schimmer újabb középretekerését "Dr." Andorka váltotta gólra. A fordulás után csak Kaj maradt a pályán az első félidőben játszók közül. Mihalecz bombagóljával - 30 méterről lőtt a kapuba - alakult ki a végeredmény.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!