A nyolc közé jutás a tét

Öt meghatározó játékosát kell nélkülöznie Glázer Róbertnek a siófokiak elleni kupameccsen.

A sümegiek elleni győztes meccs után Glázer Róbert, a Lombard FC-Haladás vezetőedzője azt fejtegette, hogy szíve szerint a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében olyan ellenfelet választana, amely nemcsak tervszerűen, hanem látványosan is futballozik, hiszen ilyen csapat ellen biztosan sok szurkoló látogatna ki a Rohonci úti stadionba.

Azt hiszem, az általam felvázolt kitételeknek tökéletesen megfelel a Balaton-parti együttes, hiszen Csank János csapata az elmúlt fordulókban bebizonyította, hogy nemcsak taktikusan, hanem igazán közönségszórakoztatóan is tud futballozni - dicsérte a Lombard FC-Haladás kupaellenfelét a szakvezető, aki úgy látja: a siófoki gárda annyival jár az általa irányított csapat előtt, hogy a kék-sárga együttes gerince már egy éve együtt játszik.

- A siófokiak a feljutás után posztokra igazolva alaposan megerősítették csapatukat, amelyről tudni kell, hogy roppant szervezetten játszik. Filipovicsék erőssége a kontrajáték, remélem, sikerül megfékeznünk a gyors vendégrohamokat. Szerintem egyik együttes sem mer eleinte nyílt sisakkal játszani - így Glázer Róbert, aki sérülés miatt több meghatározó játékosát is nélkülözni kénytelen a szerda délutáni kupameccsen.

- Somfalvira, Nagy Norbertre, Balassára és Kajra biztosan nem számíthatok, de valószínűleg az izomsérüléssel bajlódó Nagy Sándor sem szerepelhet szerdán. Azonban vallom, hogy mindig a pályára lépő csapat a legjobb. A fótiak ellen a fiúk küzdeni tudásból jelesre vizsgáztak, és biztos vagyok abban, hogy szerdán délután is ugyanez a harci szellem jellemzi majd a játékosokat. S, ha a lelkesedés jó játékkal is párosul, akkor jó esélyünk lesz a továbbjutásra - nyomatékosította végül a szakvezető.

A Lombard FC-Haladás várható kezdőcsapata: Balogh - Czeglédi (Schafranek), Lőrincz, Farkas V., Farkas A. - Nagy László (Szűcs), Árki, Schafranek (Nagy Sándor), Tóth Péter - Tüske, Németh Tamás.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!