A Kozármislenyből érkezett próbajátékos, Suba János sorsa még bizonytalan

Mint ismeretes, a Szombathelyi Haladás vezetői a mai Kaposvár elleni edzőmérkőzés után döntöttek volna a Kozármislenyből érkezett próbajátékos, Suba János sorsáról. A játékos és a klub azonban az anyagiakban nem tudott megegyezni, így a Haladás elköszönt a jobb oldali védőtől. Tóth Miklós manager igazgatótól megtudtuk, hogy nem mondtak le végleg a játékosról, a későbbiek során még visszatérnek Suba szerződtetésére. További hír a zöld-fehérek háza tájáról, hogy Rózsa Dániel és Gőcze Gergő továbbra is beteg, így ők biztosan kihagyják a mai felkészülési találkozót. A csapatkapitány, Balassa Péter játéka is kérdéses, hiszen ágyéksérüléssel bajlódik. Ott lesz viszont a csapattal az új igazolás Kuttor Attila és a sérüléséből felépült Sipos Norbert is. A Kaposvár – Szombathelyi Haladás barátságos mérkőzést délután 1 órakor a zalaegerszegi műfüves pályán rendezik.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!